November

Egy tanár, aki végre megválaszolta, hogy miért van szükségünk a matematikára

Ne hibáztassuk mindenért a tanárokat, a gyereknevelés nem az ő kötelességük!

Kedves szülők, tanárok, felelős felnőttek, térjetek észre!

„Az oktatást, ami itthon folyik, nem háromszor verik majd vissza”

Megválaszolták, hogy miért van szükségünk a matematikára

Számtalanszor átfut a tehetetlenségből fakadó gondolat a diákok fejében, hogy miért kell a fejünkbe vésni a másodfokú egyenlet megoldóképletét. A lényeg viszont nem a matematikai példák megoldásában rejlik.

A matematikaoktatóként dolgozó Jeremy Kun-tól kérdezte meg egy diák szélesebb nyilvánosság előtt, ami mindenkit érkel:

— Hol fogom valaha használni ezeket a szinuszokat, koszinuszokat, integrálást, valamint az algebrát és geometriát?

A tanár azonban nem jött zavarba, öt érvet is fel tudott sorakoztatni, ami nagyon messze állt a sablonoktól.

1. A matek segít elfogadni a tévedéseinket
   Hiszen mit is mond nekünk egy tanár, ha arról kérdezzük, hogy mit kell tennünk, hogy a helyes eredményt kapjuk? "Kezdd elölről és próbálj egy másik módszert!" - hangzik a válasz, vagyis a hibáink miatt nem kell aggódni, mert azok csak a megmutatják a helyes utat.
2. Pontos és helyes szavakat választhatunk az önkifejezésre
   A precizitás a matematika udvariassága. Minden jelenséget a matematika a lehető legpontosabb igyekszik leírni, olyan törvényszerűségeket, melyek kikezdhetetlenek. Képzeljük csak el, ha a szerelem vagy a boldogság meghatározására törekszünk, nincs könnyű dolgunk, de a gondolkodásmódunkba beleivódik a törekvés, hogy a lehető legtökéletesebb leírást adjuk a számunkra hétköznapi, egyben oly fontos dolgokról.
3. Több lépésben gondolkodhatunk
   Jeremy Kun gondolatmenete alapján egy sakkjátszmára is gondolhatunk, ahol egyes lépéseknek akár katasztrofális következményei lehetnek a végkimenetel szempontjából. Amikor szóba kerül a másodfokú egyenlet megoldóképlete, ott ne az adott feladat értelme lebegjen előttünk, hanem az, hogy összetett gondolkodással kell megoldanunk egy problémát, a készség fejlesztésével kevesebb elhamarkodott lépésből fakadó hibát követhetünk el.
4. Megtalálhatod a magad útját
   A tudomány fejlődése az ékes bizonyítéka annak, hogy amit egyszer igaznak és helyesnek, esetleg megcáfolhatatlannak gondoltunk, azokat igenis sikerült számtalanszor meghaladnia az emberiségnek. A matematika is arra nevel, hogy megkérdőjelezheted mindennek a helyességét. Amennyiben a magad módján is igazolsz valamit, akkor nyugodtabban állhatsz valaminek a helyessége mellé: csak a Pitagorasz-tételnek negyvennél több, de akár száz bizonyítása is létezik. Amennyiben sikerrel megcáfolsz valamit, az a tudományos mozgatórugójának, a szkepticizmusnak a diadala is egyben.
5. Soha ne add fel!
   Bár közhelyes, de épp ezért igaz, hogy aki soha nem hibázik, az soha nem is csinált semmit. Ha nem tudsz megoldani egy feladatot, akkor lehet, hogy más képes lesz rá helyetted, de ez téged miért nyugtatna meg? Miért ne lehetnél te az első?.  

Ne hibáztassuk mindenért a tanárokat, a gyereknevelés nem az ő kötelességük!

„Három gyermek édesapja vagyok, a fiam 8 éves, a lányaim pedig 7 és 4 évesek. A feleségem már több mint 15 éve tanítónő, így tehát elég sok történetet hallottam már, szülőktől és tanároktól egyaránt. Sok szülő azt gondolja, hogy az iskolában a gyerek mindent megtanul, de ez nem így van!

A mai cikkünkben a tanárok és a tanítók munkájáról szeretnénk megosztani veletek néhány gondolatot, egy tapasztalt tanítónő a következőket mondta: a mai nevelésünk hatalmas működési zavarokat okoz a gyerekekben, olyan generációt nevelünk, aki nem fogja tudni megállni a helyét az életben. Mi tanítjuk a gyermekeinket arra, hogy egocentrikusak legyenek és arra, hogy ne legyenek kitartóak, hanem ha bármit is elkezdenek gyorsan feladják és nem próbálkoznak többször az adott probléma megoldásával. Jegyezzük meg: mi szülők „nem a legjobb barátai” vagyunk a gyerekeinknek, hanem elsősorban szülők.

A mi feladatunk, hogy neveljük őket és figyelemmel kísérjük csemetéinket. A „legjobb barát” nem vonhat felelősségre és nem kérheti, hogy szépen viselkedj. Ezért vannak a szülők. A gyerekek tudatos tehetetlensége a szülők hibája. Van egy nagy probléma a mai generáció nevelésében, ez pedig a gyerekek tudatos tehetetlensége. A gyerekek többsége tudja, ha azt mondja, hogy „ezt nem tudom megcsinálni” akkor a szülők elvégzik helyette az adott feladatot. Itt a példa arra, hogy a szülők nevelnek olyan embereket a gyerekekből, akik az első problémánál kudarcot vallanak, mert meg sem próbálják megoldani.

A kudarc normális dolog a felnőtté válás idején

A gyerekek meg kell tapasztalják mit jelent a kudarc és, hogyan harcolhatnak ellene, hogy végül győztesek legyenek. A gyerekeknek szükségük van az „utasításokra” azért, hogy felnőttkorukban, amikor a szülők már nem irányítják őket, akkor is meg tudják oldani a problémákat.

Mutassuk meg a gyereknek mit és, hogyan kell csinálnia, majd hagyjuk, hogy boldoguljon egyedül. Normális dolog, hogy elsőre nem fog olyan minőségi munkát végezni mint a szülő, de csak így fogja megtanulni, hogyan kell valamit megoldania, másképp soha semmit nem fog tudni megoldani.

A tanárokat és a tanítókat főleg azok a gyerekek keserítik el, akik meg sem próbálják megoldani az adott feladatot. Sajnos a gyerekek így vannak nevelve, mert a szülők mindig sietnek megoldani a gyerek problémáját.

A gyerekek és a tanárok érdekei

Kedves szülők ne felejtsétek el, hogy amikor a gyerek érdekeit véditek, akkor támogatni kell azt a tanárt aki valamilyen formában rendre utasítja a gyereket. Hallgassátok meg a tanárok és tanítók véleményét és fogadják el a tanácsaikat, mert az ő kezük alatt már több száz gyerek felnőtt, tehát nagy tapasztalattal rendelkeznek.

Ne felejtsük el azt sem, hogy egy gyerek máshogy viselkedik az iskolában és máshogy viselkedik otthon. Kerüljük a veszekedéseket a tanárokkal főleg, ha a gyerek is ott van, mert ilyenkor semmibe vesszük a tanító képességét. A tanítók és a tanárok nem tudják a gyerekeinket nevelni. Sok szülő azzal a gondolattal áltatja magát, hogy a gyerek az iskolában majd megtanul mindent, a tanároktól amire szüksége lesz az életben. Ez nem a tanítók dolga, hanem a szülőké!

Ne felejtsük el, hogy a tanárok sokkal több időt töltenek el a gyerekkel mint a szülők, és nem egy gyerekkel hanem 20 – 25 gyerekkel, akiknek még a tananyagot is le kell adniuk. Képtelenség, hogy ilyen körülmények között a gyerekeinket még az életre is megtanítsák, ezeket a dolgokat a gyerek otthon, a családjától kell megtanulja. Egyszóval a szülő kötelessége, hogy a gyereket megtanítsa és felkészítse az életre, a példamutatásával és tanácsaival. A tanárok és tanítók csak segítenek ebben a munkában, de semmi esetre sem az ő dolguk a gyerek nevelése és irányítása.”  

Kedves szülők, tanárok, felelős felnőttek, térjetek észre!

A tíz-tizennyolc évesek által névtelenül felkereshető chat-vonalon dolgozó szakemberek tapasztalatai szerint a gyerekek egyik leggyakoribb problémája a szorongás. Szinte észre sem vesszük, ahogy valósággal agyonnyomja a gyerekeinket a faltól-falig betáblázott napirendjük, a minden oldalról érkező elváráshalmaz, a folyamatos időprés, a minőségi szülői figyelem hiánya, az iskolai túlszabályozottság. Az alábbi cikkben a Hintalovon gyerekjogi alapítvány szakmai vezetője, Kerpel Éva próbálja felhangosítani a gyerekek segélykiáltásait.

Egy kamasz gyerek ezt kéri karácsonyra:

„Három napig ne akarjatok tőlem semmit. Aludni szeretnék.”

Ez nem egy vicc első két mondata. Komolyan mondta. És ez a gyerek nincs egyedül a kérésével.

„Általában 6-kor felkelek, tornázom, felöltözöm, majd megreggelizek. Apukám elvisz az isibe. Az órák után különórákra megyek, utána haza. Otthon tanulok hétig, majd fürdés, vacsi, és lefekszem vagy nézem a híradót.”

Egy hetedikes gyerek válaszolta ezt arra a kérdésre, hogyan telik egy átlagos napja. Tizenhárom éves. Dühkitörései vannak, ami miatt lelkifurdalást érez. Amiatt is rosszul érzi magát, hogy néha nem mond igazat. Azt mondja, ez akkor fordul elő vele, amikor egymás után záporoznak rá a kérdések, és nem is tudja végiggondolni, hogy tud-e, akar-e válaszolni... csak mond valamit.

Szorong az érettségi, az egyetemi felvételi miatt. A kérdésre, hogy ezt ennyi idősen miért, azt mondja, hogy mostanában a középiskolai felvételi miatt is szorong. Bár azt már próbálta negyedik osztály után, amikor ugyan nem akarták a szülei, hogy iskolát váltson, csak úgy érezték, hogy nem árt, ha kipróbálja a felvételi helyzetet.

Évekkel ezelőtt egy általános iskolai tanítónő azt mondta nekem, hogy azért kell a gyerekeknek az első osztály második félévében táskát hordani az összes aznapra való könyvvel (amit egyébként abban az időben még elsőben nem kellett), hogy megszokják: a következő szeptembertől már táskát kell hordani. Ugyancsak évekkel ezelőtt egy középiskolai osztályfőnök a szülői értekezleten linknek nevezte az egyik gyereket, mert csak 4,5 volt az átlaga.

Egy 14 éves kislány mondja:

„Rettegek a sötétben. Nem tudom, hogy változtassak és min… A szüleim… nem tulajdonítanak neki nagyobb figyelmet… kb. semmit… Anya és apa folyton siet …. Nem nagyon vannak igazi barátaim… Az iskolában a védőnővel szoktam beszélgetni, hetente, kéthetente. Anyáék… tudom, hogy nagyon szeretnek, de nincs rám idejük… Sose mondhattam el, hogy mit érzek. Próbáltam. De ők nem ilyenek. El kell fogadni. Kész.”

Egy 15 éves fiú azt mondja, hogy neki soha nem lesz párkapcsolata, mert nem érdemli meg. Készül az atomháborúra, és küzdősport edzésekre is jár, hogy készen álljon, ha megtámadják. Az iskolában jól teljesít, de nem elégedett magával, azt mondja, mindig lehetne jobb. Arra vágyik, hogy rátaláljon egy kedves lány, aki pont úgy fogadja el őt, ahogy van. Személyes, közeli, baráti kapcsolatai nincsenek, azt mondja, arra nincs ideje. Várja a csodát. Ahogy sok kortársa. Ahogy mi is.

A félelem, szorongás az egyik leggyakoribb téma a tíz-tizennyolc évesek által anonim módon felkereshető chaten.

Kedves szülők, nevelők, felnőttek! Mit csinálunk a gyerekeinkkel? Hogy lesz belőlük egészséges felnőtt, ha már gyerekként nem alszanak, nincs idejük kortárs kapcsolatokra, vagy csak úgy elmélázni? Ha azt ültetjük beléjük, hogy nem érdemelnek meg egy párkapcsolatot? Ha az általános iskolában úgy érzik, épp most teszik tönkre az egész életüket, mert hármasra sikerült egy felmérő? Ha a védőnőnek tudják csak elmondani, hogy vannak?

Nem lehet minden gyereket pszichológushoz küldeni, akit a szülei nem védenek meg (enyhe kifejezés: sokszor maguk hajszolják bele) ettől az őrülettől. Már csak azért sem, mert nincs is elég gyerekpszichológus. De a gyerekeknek sem lenne rá idejük.

Hiszen az egész napjuk be van táblázva.   

Forrás: WMN LIFE

„Az oktatást, ami itthon folyik, nem háromszor verik majd vissza”

Zebegényi Péter 16 éve foglalkozik gyerekekkel, pedagógia szakon végzett, és a saját lányán keresztül is temérdek kapcsolata van a hazai oktatás buktatóival. Most jutott el arra a pontra, amikor a folyamatos javítani akarás és a reménykedés után dühös lett. Nem is kicsit.

Az alábbiakban az Ő írását olvashatjuk...

Egy ideje már gyerekekkel foglalkozom. Egészen pontosan 16 éve. Mindig éreztem annak szükségét, hogy írjak ezekről az élményeimről, elsősorban magam miatt, hogy ne bolonduljak meg. Így lett blog, könyv, cikkírás. Aztán rájöttem, hogy nemcsak magam miatt írom ezeket, hanem abban a reményben is, hogy hátha ezek hatására majd változik valami. Eleve mindig úgy dolgoztam, hogy amit teszek, az talán változtat a meglévő szaron. Ez nem sikerült persze, de sebaj, én azért próbálkozom tovább. Egyrészt dühből, másrészt a hitemből, a jobbítás, a változtatás hitéből.

Sokáig csak állami gondozottakkal foglalkoztam, láttam, miben élnek, és rajtuk keresztül láttam, milyen oktatás folyik ma hazánkban. Meg persze van egy lányom, aki szintén iskolába jár.

Jó ideig beletörődve néztem, (és bár a kezdetektől tudtam, hogy miért nem akarok magyartanárként egy iskolában tanítani, és helyette inkább vállalom a gyermekvédelem poklát) ugyanakkor mindig örömmel konstatáltam, hogy legalább nem kell tanítanom egy általános iskolában.

Mostanra viszont nagyon dühös lettem. Látom, hogy ez így nem mehet tovább.

Máris mutatok egy okot, és biztos sokan ugyanazokat tapasztalják a gyerekükkel való együttélés során, mint én. Az is valószínű, hogy ők is dühösek emiatt. Ez pedig a házi feladat.

Azt, hogy hatodikos gyerekeknek hat tanóra után délutánra házi feladatot adnak fel, teljesen elmebeteg dolognak tartom. Azt, hogy az két oldalnyi nyelvtan írásbeli, három feladat környezet írásbeli, még betegebbnek.

Mit van akkor az iskolában? Napközi? Na, arról is beszélhetnék... Ha a gyerek délután sportol, valamilyen hobbija van, szakkörre jár, vagy csak szeretne gyerek lenni, hogyan tudja megcsinálni ezeket a feladatokat? Mert – ha még volt is ezeknek a házik feladásának valamilyen pedagógiai oka – lássuk be, hogy az este hét óra utáni lecke megoldásának csakis a szívatás lehet a fő oka.

De ez csak az írásbeli. Mert emellett van ám más is. Nyilván tudni kell, mi a kölcsönhatás. Be is kell magolni a fogalmát. Kölcsönhatásnak nevezzük, hogy... Mit is? Őszintén, te még emlékszel? Huszonöt éve is ez volt. Én emlékszem. Utáltam is emiatt az egészet.

De a legszörnyűbb, hogy negyed évszázad alatt sem változott semmi.

Úgy, hogy most, ha valamit nem tud az ember, beüti a telefonjába, és hat másodperc múlva ott a fogalom jelentése. Ja, a megértés? Na, azt kellene megtanulni. Az iskolában. Na, ha megtanulta a gyermek, mi a kölcsönhatás, mehetünk is az irodalom felé, mert holnap dolgozat a Ludas Matyiból.

— Lányom, nem emlékszem, hogy olvastátok, nem mondtad.

— Mert nem is olvastuk. — mondja.

Akkor... hogy, mi, micsoda????? Irodalom szakon végzett tanárként mélységesen fel vagyok háborodva, hogy ma, Magyarországon nem az olvasás szeretetét tanítják az iskolákban, hanem valami egészen mást.

Abba ne is menjünk most bele, hogy a Ludas Matyi hatodik osztályban mennyire találja meg a célközönségét. De az, hogy úgy íratnak dolgozatot, hogy a gyerekek nem olvasták el a művet, arra nem találok szavakat. Gondolhatnám, hülye vagyok, vagy valami reformista szektás az elvárásaimmal. Csak közben nagyon jól tudom, hogy mi az én dühöm fő okozója, és mennyi bizonyíték van arra, hogy ez, amit mi nyomunk oktatásként, már régen nem működik. Hogy az eredményeink alapján a nemzetközi béka segge alatt vagyunk. És hogy mások is alibiztek sokáig ennek a brekkencsnek a meleg popója alatt, csak rájöttek, hogy ott büdös is van, és mindent megpróbáltak, hogy kijussanak a friss levegőre. 

Sokaknak sikerült.

És mi pillanatnyilag, nem tanultunk még tőlük semmit.

Pedig ezt nem csak háromszor verik majd vissza.   

Forrás: WMN LIFE