Főoldal Hírek a nevelés és az oktatás világából. Oktatás Humor Természetjárás Galéria Üzenet

LÁTOGATÓK:

December

Kihirdették a szakképzési törvényt

Hároméves korban vizsgáztatják majd először a gyerekeket

Kihirdették a szakképzési törvényt

Megjelent az új szakképzési törvény a november 28-ai Magyar Közlönyben. A jogszabály értelmében a szakoktatók jövő júliustól a munka törvénykönyve hatálya alá tartoznak majd, a szakszervezetek tiltakozása ellenére.

A köztársasági elnök aláírta, kihirdették a Palkovics László innovációs és technológiai miniszter által benyújtott szakképzési törvényt.

A törvény alapján a következő tanévtől átalakul a szakképzés rendszere: változik az iskolák megnevezése és a képzés hossza is. jövő szeptembertől a szakgimnáziumok technikumként, a szakközépiskolák pedig szakképző iskolaként működnek tovább. Előbbiben öt-, utóbbiban hároméves lesz a képzés, amely mindkettő intézményben ágazati alapozó tárgyakkal kezdődik. A szakképző iskolákban a második évben, a technikumokban pedig a harmadikban kezdődik a szakosodott képzés. A technikum végén érettségit is lehet szerezni, a technikusi vizsga pedig emelt szintűnek felel meg. A szakképző iskolában további két év alatt, esti tagozaton lehet érettségizni.

További változás, hogy már nem csak a rászoruló diákok kapnak ösztöndíjat, hanem az első két évben mindenki, amíg nem kezdi el a gyakorlatot. Ezt alapszabályként mindenkinek duális képzés keretében, egy cégnél kell elvégezni, a diákok pedig többé nem tanulószerződéssel, hanem szakképzési munkaszerződéssel, munkaviszony keretében dolgoznak majd, akár már 15 éves kortól. A „dobbantóprogram” az általános iskolát el nem végző, magatartási és tanulási zavarokkal küzdő, az iskolai rendszerű oktatásban lemaradó tanuló, illetve képzésben részt vevő diák felzárkóztatását szolgálja, a későbbiekben pedig egy részszakma megszerzését biztosítja. Ugyanakkor a jogszabály szerint szülő kötelessége lesz gyermekét 18 éves koráig vagy egy részszakma megszerzésig taníttatni.

Ugyan a pontos összegeket tartalmazó rendelet még nem jelent meg, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) már közölt számokat. Táblázatban gyűjtöttük össze a diákoknak járó – havi – ösztöndíjakat és béreket:

  Technikum Szakképző iskola
9. évfolyam 7 ezer forint (+ további juttatások) 14 ezer forint
10. évfolyam 7 ezer forint (+ további juttatások) 10-50 ezer forint
Duális képzés A minimálbér 25-60 %-a (2019-ben bruttó 37250–89400 Ft), az utolsó évben maximum 100 %-a (2019-ben bruttó 149 ezer Ft)

Rászorultsági alapon további ösztöndíjra lehet majd pályázni. A diákok ezek mellett egyszeri, 150-300 ezer forintos pályakezdési juttatást is kaphatnak, ha befejezik a képzést és szakmát szereznek.

További változás, hogy a szakoktatók a közalkalmazotti törvény helyett jövő júliustól a munka törvénykönyvve hatálya alá fognak tartozni, az indoklás szerint azért, hogy emelkedhessen a bérük. Pölöskei Gáborné, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában azt mondta: átlagosan 30 százalékkal nő a szakképzésben oktatók bére, de nem az a cél, hogy mindenkié ennyivel nőjön, erről az elvégzett munka alapján az igazgatók és a munkáltatók döntenek majd. „A cél a jó oktatók megtartása, illetve a vállalati szakemberek becsábítása az oktatásba.” – mondta a helyettes államtitkár. Közölte azt is: egy minősítési rendszert is kialakítanak a szakképzésben, és az óraadói díjak is nőnek, első ütemben átlagosan 50 százalékkal.

A szakszervezetek szerint a fizetések növeléséhez nem lenne szükség a státuszváltozásra, a béremelésre nincsen garancia, a tanárok pedig elvesztik a közalkalmazotti törvény jelentette biztonságot, és kiszolgáltatottá válnak.

Forrás: Eduline [1; 2]   

Hároméves korban vizsgáztatják majd először a gyerekeket

Kétszer, három- és ötéves korban mérik fel a gyermekek képességeit, hogy kiderüljön, ki alkalmas az iskolakezdésre – írja az MTI.

Mosányi Emőke, a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat főigazgatója az M1-en azt mondta, hogy a hároméves korban elvégzett vizsgálat során a legnagyobb hangsúly a nyelvi készségeken van, míg ötéves korban főként azokat a képességeket mérik fel, amelyek az írás-olvasáshoz, illetve a számoláshoz szükségesek. Ugyanakkor fontos az is, hogy a gyermek képes-e fenntartani a figyelmét, mert ha nem, akkor valószínűleg kudarcélmény érné az iskolában.

Az Emmi közleménye szerint a kormány az Oktatási Hivatalt jelölte ki az iskolaérettségi felmentések elbírálására, míg a hároméves korban esedékes óvodába járás ellenőrzését a kormányhivatalok végzik. A felmentést érintő változások a 6. életévét betöltött, azaz tankötelessé vált gyermekek azon részét érinthetik, akiknél a szülők további egy évvel szeretnék meghosszabbítani az óvodáztatást.

A visszaélések és az indokolatlan felmentések elkerülése érdekében a szülőknek ezután az Oktatási Hivatal online felületén kell majd kezdeményezni a felmentést. A kérelmeket 2020. január 31-ig lehet beadni.

Forrás: index.hu    

Copyright: Kiss & Kiss (2017)