Főoldal Hírek a nevelés és az oktatás világából. Oktatás Humor Természetjárás Tartalékos Üzenet

LÁTOGATÓK:

Október

PSZ: tömeges távozások előtt a közoktatás

PSZ: tömeges távozások előtt a közoktatás

A tanároknak kötelező 2024-ig megszerezni az előmeneteli rendszer pedagógus II-es fokozatát, amit a jelenlegi közoktatásban dolgozó oktatók nagy része nem teljesíthet. Már most is 12 ezer fő hiányzik a rendszerből - állítja a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), amely az életpályamodell újragondolását javasolja. Úgy becsülik, hogy enélkül is a következő öt évben legalább 22 ezer pedagógust veszít majd el a közoktatás.

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) azt kéri a kormánytól, hogy ne kötelezze a tanárokat arra, hogy 2024-ig megszerezzék az előmeneteli rendszer pedagógus II-es fokozatát. Ha mégis így tesznek, akkor a PSZ szerint több pedagógus kénytelen lesz elhagyni a tanári pályát – írja az MTI.

„Becslések alapján a pályán lévők mintegy hat százaléka meg kívánja tagadni a minősítés megszerzését, így a jelenlegi szabályok értelmében ők elveszítenék a munkájukat” – mondta el Totyik Tamás, a PSZ alelnöke a szakszervezet tanévkezdő sajtótájékoztatóján. Állítja, a szakmából jelenleg is hiányzó 12 ezer főállású pedagógussal együtt végzetes lenne a közoktatás rendszerére. Szerinte teljesen új életpályamodellre lenne szükség, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) ezt már felismerte, és a szakképzésben dolgozóknál eltörölte a minősítő rendszert.

Beszélt arról is, hogy Magyarországon minden negyedik oktatási intézményben legalább egy tantárgyat tanít olyan tanár, akinek az adott tárgy nem szakja, minden ötödik intézményben pedig van olyan tanár, akinek nincs felsőfokú végzettsége.

„A következő öt évben legalább 22 ezer pedagógust veszít majd el a közoktatás.”

– tette hozzá Totyik, elmondva, hogy számukat növelnék azok, akik nem vállalják a pedagógus II-es minősítést.

Járványügyi gondok is vannak

Totyik Tamás arról is beszélt, hogy a PSZ a jelenlegi utasítások alapján nem tartja biztonságosnak az oktatást az oktatási intézményekben, ezért arra kéri a kormányt, hogy hozzon határozottabb intézkedéseket a koronavírus-járvány elleni védekezéséért.

 A PSZ javaslata szerint rendszeresen tesztelni kellene a tanulókat és a pedagógusokat, valamint kontaktkutatást szükséges végezni - mondta, kiemelve: súlyos probléma, hogy Kásler Miklós, az emberi erőforrások miniszterének kiadott tájékoztatója szerint a hatodik évfolyamtól nem lehet tantermen kívüli oktatást elrendelni.

„A PSZ évek óta kongatja a vészharangot, de a kormány eddig a füle botját sem mozdította az oktatás égető kérdéseire” – mondta Szabó Zsuzsa, a szakszervezet elnöke. Úgy látja, emiatt az idei tanévet a közoktatás egészét veszélyeztető pedagógushiánnyal kell megkezdeni – emelte ki, hozzátéve: a diákok így nem mindenhol kapnak majd minőségi oktatást.

Az elnök jelezte: hogy a PSZ ezért petíciót indított, amelyben a többi között béremelést és jelentős óraszámcsökkentést követelnek a pedagógusoknak szeptembertől.

A petíciót – amelyet már több ezren támogattak – szeptember 15-ig lehet aláírni a szakszervezet honlapján és közösségi oldalán - mondta el Szabó, aki arról is beszélt, hogy nyáron arra kérték a pártokat, hogy a parlamenti választások előtt mutassák be a szakszervezetnek az oktatást érintő javaslataikat.

Gosztonyi Gábor, a PSZ alelnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a szakképzésben dolgozók foglalkoztatásának szabályozatlansága nem csökkent az Innovatív Képzéstámogató Központ Zrt. honlapján megjelent 280 oldalas kézikönyv ellenére sem. A PSZ ezért is kéri az ITM-et, hogy tartsa be a szociális párbeszédre vonatkozó szabályokat.

A PSZ újabb közérdekű adatigényléssel fordult az oktatásban érdekelt állami szervezetekhez, szeretné ugyanis megtudni például, hogy 2021 januárja és június vége között hányan voltak táppénzen, hányan betegedtek meg a koronavírus miatt, és hányan kapták meg a száz százalékos táppénzt.

Forrás: Napi.hu    

Copyright: Kiss & Kiss (2017)