LÁTOGATÓK:
Február
Évfordulók:
Legyen hely a golflabdáknak!
96 éve született Göncz Árpád
Göncz Árpád (Budapest, 1922. február 10. – Budapest, 2015. október 6.) József Attila-díjas magyar író, műfordító és politikus, a Magyar Köztársaság elnöke 1990 és 2000 között.
„Ha szolgálni kívánok valakit, azokat szolgálom, akiknek szolgálójuk nincsen: a védteleneket, akiknek sem a darutollas úri világban, sem az egyenlők közt egyenlőbbek világában nem jutott jó szó, akik a versenytársadalom versenyképtelenjei, akiknek nincs eszközük megvédeni Önmagukat, s akik épp ezért leginkább szorulnak védelemre.”
Gyermekkora és tanulmányai
Budapesten született, 1922. február 10-én. Gyermekkorában Budán lakott a nagyszüleivel. 1932-ben beiratkozott a Werbőczy Gimnáziumba, ahol jelesre érettségizett. Fiatalon tagja volt a cserkészmozgalomnak. A Pázmány Péter Tudományegyetem jogi karán tanult, ahol 1944-ben szerezte meg diplomáját. Mivel egyetemi felmentéssel rendelkezett, így csak a második világháború végén kapott behívót. Többször is szovjet fogságba került, de mindig sikerült megszöknie.
Politikai pályafutása
1945-ben belépett a Független Kisgazdapártba, ahol Kovács Béla a Kisgazdapárt főtitkárának személyi titkára volt 1947. február 25-ig, a főtitkár szovjetek által történt elhurcolásáig. Ekkor egy ideig állás nélkül maradt. Ezt követően a parlament feloszlatásáig a Kisgazdapárt képviselőcsoportjának parlamenti titkára. 1948-ban, a kisgazdapárt teljes felszámolásának idején három hétig tartották fogva. 1948 után segédmunkásként, hegesztőként, csőlakatosként dolgozott. 1952-től négy évig a Gödöllői Agrártudományi Egyetemre járt.
Az 1956-os forradalom alatt a Magyar Parasztszövetségben dolgozott, november 4-e után pedig részt vett a Magyar Demokratikus Függetlenségi Mozgalom által benyújtott memorandumok elkészítésében. 1957-ben segített Nagy Imre „A magyar nép védelmében” című kéziratát külföldre juttatni. Májusban letartóztatták, és 1958. augusztus 2-án a Bibó-per vádlottjaként életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték a fellebbezés lehetősége nélkül. Az 1963-as általános amnesztiával szabadult.
1965-től kezdve szabadfoglalkozású író, műfordító volt.
1988-ban a Szabad Demokraták Szövetségének alapító tagja lett. 1988-tól az SZDSZ ügyvivője A Történelmi Igazságtétel Bizottság alapító tagja, majd alelnöke. 1989-től az Emberi Jogok Ligája budapesti tagozatának elnöke. 1989 és 1990 között a Magyar Írószövetség elnöke, majd tiszteletbeli elnöke. 1990 májusától országgyűlési képviselő. 1990. május és augusztus között az Országgyűlés elnöke, május 2-ától augusztus 3-áig ideiglenes köztársasági elnök. 1990. augusztus 3-án megválasztották a Magyar Köztársaság elnökének. 1995-ben újabb ötéves időszakra választották meg, posztját 2000. augusztus 3-ig töltötte be. Tízéves elnöki periódusa alatt végig kimagaslóan vezette a politikai népszerűségi listákat. Számos kitüntetés birtokosa, több egyetem díszdoktora.
2012 novemberében Göncz Árpád négy gyermeke alapítványt hozott létre életének és munkásságának bemutatására, az 1956-os forradalom emlékének, a magyar demokratikus és szabadelvű hagyományok ápolására, valamint művei és róla szóló művek megjelentetésének elősegítésére.
Forrás: Wikipédia
190 éve született Verne Gyula
190 éve, 1828. február 8-án született Nantes-ban Jules Verne (magyarosan Verne Gyula) francia író, a tudományos-fantasztikus irodalom korszakalkotó alakja.
„Minden, amit kitalálok, minden, amit elképzelek, a valóság alatt marad, mert eljön majd a pillanat, amikor a tudomány alkotásai túltesznek a képzelet szüleményein.”
1828. február 8-án született Nantes-ban, ahol apja, Pierre Verne a város tekintélyes ügyvédje volt. Anyja, Sophie Allotte de la Fuye arisztokrata családból származott, ahol nemzedékről nemzedékre öröklődött a tengerész- és a katonai hivatás, tengerésztiszt lett Verne legkedvesebb testvére, Paul is. Az ifjú Jules gimnáziumi tanulmányait szülővárosában végezte, legjobban a matematika, a földrajz és az irodalom érdekelte. 11 éves korában romantikus kalandvágyának engedve megszökött otthonról, s hajósinasnak szegődött egy Indiába tartó vitorlásra. Szerencséjére apja még időben leszedte a hajóról, s némi pedagógiai célzatú verés után megígérte szüleinek, hogy ezentúl csak képzeletben utazik. Az érettségit követően apja kívánságára Párizsba ment jogot tanulni, 1851-ben diplomát is szerzett, de soha nem praktizált. Már az egyetemi évek alatt kapcsolatba került irodalmi körökkel, megismerkedett Victor Hugóval és Alexandre Dumas-val, s a színház világa is egyre jobban vonzotta.
Eleinte sokat nélkülözött, és mindenféle munkát elvállalt, a maradék idejében pedig színműveket és operaszövegeket is írt, kevés sikerrel. Dumas azonban biztatta, s ez sokat jelentett Verne számára.
Kitűnő társasági csevegő volt. Úgy mesélgetett távoli tájakról, mintha maga járt volna a messzeségekben, amelyekről olvasott. Élete egyébként szinte minden kalandtól mentes volt, banktisztviselőként dolgozott, és egyre nagyobb vagyonra tett szert tőzsdeügyletekből. Dumas felfedezte a fiatal üzletemberben a nagy mesélőt. Verne megírta első kalandregényét, amelynek „A jégszfinx” címet adta – a történet egyébként Edgar Allan Poe „Arthur Gordon Pym” című kalandregényének a folytatása volt. Kéziratát Dumas elolvasta, és annyira tetszett neki, hogy kiadót szerzett a következő regényéhez. Verne ezt villámgyorsan meg is írta, megjelentette és azonnal világhírnévre tett szert az „Öt hét léghajón” című regényével. A könyv 1863-ban jelent meg, Verne akkor 25 éves volt. A léghajós könyv utasainak kalandjai világsikert, és annyi pénzt hoztak, hogy az író abbahagyta a pénzügyleteket. Nagy hajót vásárolt magának, és azzal utazgatott a Földközi-tengeren. Legtöbb regényét a hajó dolgozófülkéjében írta.
Egyre-másra megjelent regényei óriási sikert arattak otthon és külföldön egyaránt. Megteremtette az anyagi biztonságot családja számára, s most már nem kellett mással foglalkoznia, csak az írással. Érdeme, hogy érdekes leírásával laikusok és különösen a felserdülő ifjúság számára a természettudományokat vonzóvá tette. A legkalandosabban, de amennyire lehet, természettani törvények alapján indokolt módon viszi hőseit utazásaikra, hol a Föld körül, hol a tenger mélyére, hol megmászhatatlan hegyek csúcsára, de a cél mindenütt az olvasó ismeretének bővítése. Verne szándéka mellesleg az is volt, hogy a tudományos körök érdeklődését felkeltse bizonyos még meg nem oldott problémák iránt. Regényei témáját sokszor az életből merítette, csak tovább gondolta a felfedezések, találmányok életét, így született meg az ő segítségével a modern tudományos-fantasztikus irodalom. Legtöbbször a valóság és a képzelet határán egyensúlyoz, de vannak a valóság határát jelentősen átlépő művei is. Óriási népszerűségre tettek szert a „Grant kapitány gyermekei”, „A tizenöt éves kapitány”, a „Nyolcvan nap alatt a Föld körül”, a „Nemo kapitány”, az „Utazás a Holdba” és folytatása, az „Utazás a Hold körül”. Verne könyveinek minden megjelent példánya villámgyorsan elkelt. A „Kétévi vakáció” és „A rejtelmes sziget” című írásait az irodalomtörténészek a legjobb ifjúsági regények között tartják számon.
A magyar olvasókhoz talán a legközelebb álló Verne-regény a „Sándor Mátyás”. A történet főhőse egy magyar arisztokrata, 1848-49-es szabadságharcunk hőse, akit az osztrákok börtönbe zárnak. Sándor Mátyás azonban megszökik, majd álnevet felvéve bosszút áll. A történet feltűnő hasonlóságát Dumas „Monte Cristo grófja” című regényével Verne nem tagadta, a jellemző motívumok átvételét Dumas nem nehezményezte, barátok voltak. Verne Gyula sosem járt Magyarországon, de hogy szerette a magyarokat, azt a Sándor Mátyáson kívül három másik regénye, „A dunai hajós”, a „Várkastély a Kárpátokban” és a „Storitz Vilmos titka” is igazolja. Verne Gyula művei hatással voltak a magyar irodalomra is. Kortársa, Jókai Mór jó néhány műve hasonlít Verne történeteire, de ezt Jókai éppen úgy nem tagadta és nem szégyellte, mint ahogy Verne Dumas hatását.
Már életében sokan csodálták, de ugyanakkor voltak, akik fanyalogtak a regényei láttán, értéktelennek tartották műveit. A nagyközönség és írótársai nagyobb része azonban elfogadta, szerette s várta az egyre újabb és újabb műveket. Kortársai közül Zola, Balzac, Gorkij, a két Dumas vagy George Sand elismerte tehetségét. Tisztelői közé tartozott Mengyelejev, Gábor Dénes, Szilárd Leó vagy Teller Ede, de megemlíthetjük XIII. Leó pápát is, aki magánkihallgatáson fogadta.
Az életét békében és szinte nyárspolgári eseménytelenségben eltöltő írót 1866-ban unokaöccse, aki szegény, elmebeteg ember volt, két lövéssel lábon lőtte. Verne ettől kezdve egyre súlyosabb állapotba került, sebei nehezen, lassan vagy egyáltalán nem gyógyultak. Mindez rányomta bélyegét kedélyállapotára, komor, depressziós emberré vált. Utolsó éveiben alig látott, szemeire hályog ült. Michel fia segített neki az írásban. Az idős író 1905. március 24-én, 77 évesen halt meg Amiens-ben.
Verne életművének kutatói megszámolták, aztán közzé is tették a fantasztikus adatokat: az író száznyolc fantasztikus tervet és találmányt említ munkáiban, ezek közül hetven megvalósult: az űrhajó, a tengeralattjáró, a televízió, a gépfegyver, a légkondicionálás, az atombomba és a hangosfilm. Ezek az eszközök nagyrészt az emberiség javát szolgálják, de Verne pontosan látta a tudományos-technikai fejlődés árnyoldalát is: a környezetszennyezést, állatfajok tömeges kipusztítását, a nagyvárosi szmogot, és az üzemanyag-szállító tankhajók okozta olajszennyezéses katasztrófákat.
Verne Gyula emlékét felidézni legyen akár születésének, akár halálának évfordulója is az apropó, mindenképpen hasznos. ennél már csak az válik jobban az ember javára, ha újra és újra kezébe veszi és elolvassa remekműveit.
Források:
Egy mécses a sötétben
Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere