LÁTOGATÓK:

Általános tájékoztató

Önkéntes Katonai Szolgálat (ÖKSZ)

A Speciális Önkéntes Területvédelmi Tartalékos szolgálat sikerét alapul véve indul el a Magyar Honvédség új, állandó szolgálati formája, az Önkéntes Katonai Szolgálat (ÖKSZ). A szolgálat létrehozásakor célkitűzés volt, hogy egy olyan képzési és kereseti alternatíva jöjjön létre, amely elsősorban azokat a fiatalokat szólítja meg, akik az idei tanévben valamiért kénytelenek egy évvel elhalasztani felsőfokú tanulmányaik megkezdését, illetve szeretnék kipróbálni magukat a katonai pályán.

Minden nemzet hadereje a hivatásos katonákon túl a felkészült és sokoldalú tartalékos erőkön nyugszik. Magyarországnak is szüksége van olyan önkéntes tartalékosokra, akik a civil életük mellett támogatják a honvédség munkáját, és veszélyhelyzetben sem riadnak vissza attól, hogy komoly segítséget nyújtsanak az országnak.

A kötelező sorkatonai szolgálat intézményének 2004-es felfüggesztése óta felnőtt egy olyan generáció, amely a honvédelemmel kapcsolatos feladatokról közvetlen személyes tapasztalattal nem rendelkezik. Annak érdekében, hogy a folyamat iránya fordulatot vegyen és az állampolgárok honvédelmi ismeretei egyre szélesebb körűvé váljanak, a Honvédelmi Minisztérium jelentős szerepet vállal a hazafias nevelés támogatásában, kiemelt szerepet kapnak a honvédelmi nevelést támogató tevékenységek, melyek elősegítik a katonai pályaorientációt, valamint az utánpótlás biztosítását.

Az ÖKSZ 2+4 hónapos katonai szolgálat teljesítését vállalók átfogó honvédelmi ismereteket nyújtó képzésen vehetnek részt, egyben stabil kereseti lehetőséget, megélhetési alternatívát is jelenthet. A képzés első ciklusában (2 hónap) a résztvevők egységesen a mindenkori minimálbérnek megfelelő összegre jogosultak, mely jelenleg bruttó 167400 Ft.

A második, 4 hónapos ciklus megkezdése előtt több választási lehetősége van a résztvevőnek:

  • A fennmaradó szolgálati idejére az adott területvédelmi köteléknél marad, ahol alapszintű lövészképzésben részesül. Keresete ez esetben marad bruttó 167400 Ft.
  • Szakkiképzést vállal valamely katonai alakulatnál (illetménye ekkor bruttó 219000 Ft-ra emelkedik, azonban számolni kell az esetleges helyőrségváltással, ilyenkor viszont jogosulttá válik laktanyai elhelyezésre).
    A magasabb jövedelemforrás mellett előny továbbá, hogy olyan különleges felkészítési foglalkozásokon vehet részt, mint az ejtőernyős-, búvár-, speciális lövész kiképzés, vagy akár elsajátíthatja a különleges katonai gépjármű, harcjármű, munkagép vezetésével, kezelésével összefüggő képességeket is.
  • Lehetősége van a jogviszonyváltásra – például szerződéses katonának.
  • De a szerződésbontás is választható opció, hiszen a program az önkéntesség elvén alapul.

A programra jelentkezők a fenti illetményeken kívül ellátásban, utazási költségtérítésben, szükség esetén szociális támogatásban részesülnek, valamint valamennyi, a katonáknak járó vásárlási kedvezménnyel is élhetnek.

Az ÖKSZ kiképzései 2022. szeptember 15-én, a jelentkezők létszámának függvényében, tervezetten a megyeszékhelyeken és Budapesten indulnak.

Az önkéntes katonai szolgálat pluszpontokat jelent a felsőoktatásban a felvételizők számára, ezt a 2021. szeptember 6-án megjelent kormányrendelet hivatalosan is kimondja: szakkiképzés nélkül legalább hat hónapos szolgálat után 16, alapképzés után a szakkiképzést is vállalva legalább hat hónapos szolgálatot követően 32, majd további 6 hónap után, egy év szolgálatot követően 64 többletpontra számíthatnak a felsőoktatásba felvételizők.

Azért, hogy a kiképzés első fázisa lehetőleg a jelentkező lakhelyéhez minél közelebb essen, további helyszíneken is felkészülünk a jelentkezők fogadására, a kiképzési helyszíneket a létszámok alapján fogjuk véglegesíteni.

A jelentkezés feltételei:

  • magyar állampolgárság,
  • önkéntes jelentkezés,
  • büntetlen előélet, cselekvőképesség,
  • betöltött 18. életév, de még nem érte el a mindenkori nyugdíjkorhatárt,
  • állandó magyarországi lakcím vagy tartózkodási hely,
  • legalább alapfokú végzettség,
  • egyszerűsített egészségi és pszichikai alkalmassági vizsgálat.

Ha felkeltette az érdeklődését, akkor további tájékoztatást a békés megyei lehetőségekről a következő elérhetőségeken kaphat, jelentkezés 2021. július 22-től legkésőbb 2021. augusztus 31-ig!

Az M1 Híradó 2022. július 6-i adás részlete.
(A videó alapértelmezetten némított, vigye az egeret a videóra és kattintson az áthúzott hangszóró ikonra!)

Forrás: Honvédelem    

Copyright: Kiss & Kiss (2017)