Főoldal Hírek a nevelés és az oktatás világából. Oktatás Humor Természetjárás Tartalékos Üzenet

LÁTOGATÓK:

Szeptember

Jelentkezz tartalékos katonának

„Haza, Méhkerékre jövök”

Előfordulhat, hogy a pósteleki bozótosban egyenruhásokkal találkozunk

Békési önkéntesek

„Haza, Méhkerékre jövök”

Immár a méhkeréki kötődésű, 77 éve született és három éve elhunyt tábornok, Borszéki Tivadar nevét viseli Méhkeréken a gondozási központ melletti tér. A csütörtöki ünnepségen emlékére gránittömböt avattak, rajta a híres mondásával, miszerint „Haza Méhkerékre jövök”. Posztumusz díszpolgári címmel tüntették ki a katonát, az elismerést családtagjai vették át.

A Borszéki Tivadar tábornok tér névadó ünnepségén a tábornok özvegye, Borszéki Tivadarné és családja mellett részt vett – mások mellett - Baráth István vezérőrnagy, a Magyar Honvédség Parancsnoksága törzsfőnökének támogató helyettese, dr. Kovács József, a térség országgyűlési képviselője és Tát Margit, Méhkerék polgármestere.

„Bár nem Méhkeréken született, örökre meghatározta életét az a pár év, amit a településen töltött” – mondta Borszéki Tivadarról a falu polgármestere. Tát Margit kiemelte: a tábornok szerette és tisztelte a méhkerékieket, akiktől hitet és erkölcsi tartást kapott. A helyiek ugyancsak szerették és tisztelték, közvetlensége és nyitottsága miatt, illetve azért, mert mindig segített. Hangsúlyozta: Borszéki Tivadar egy hagyományait, értékeit tisztelő kis településről a katonai pálya legnagyobb csúcsaira jutott, egyre magasabb beosztásokban szolgálta a hazát.

„A példamutatása irányadó. És bár nincs köztünk, a szellemisége itt van velünk, és szeretnénk, ha az minden méhkerékihez eljutna” – folytatta, megindokolva, miért neveztek el a tábornokról teret.

Borszéki Tivadar Méhkerék iránti elkötelezettségét bizonyította dr. Kovács József országgyűlési képviselő szerint, hogy sokan gyűltek össze a csütörtöki ünnepségre. Beszédében hangsúlyozta a kezdeményezés, a tér elnevezésének létjogosultságát, és azt, hogy a helyiek nem feledkeztek el a tábornokról. Bízik abban, hogy az ő példáját követve több fiatal választja majd a katonai pályát. Kiemelte: szeretnének a térségben egy kadétképző iskolát létesíteni, erről tárgyalt is már a Honvédelmi Minisztériummal.

„A katona élete a hazáról és a családról szól” – fogalmazott dr. Szaló Péter őrnagy, a Magyar Tartalékosok Szövetségének (MATASZ) alelnöke, hozzáfűzve, Borszéki Tivadar életében a kettő metszéspontja Méhkerék lehetett. Kiemelte: a tábornok már életében legendává vált, a kritikusai is elismerték. Hangsúlyozta: az, hogy a MATASZ kiemelt helyet foglal el a honvédelem ügyében, Borszéki Tivadarnak is köszönhető. Immár 11 ezer feletti a tartalékosok létszáma hazánkban, akik a hivatásokkal együtt erőn felül teljesítettek a koronavírus-járvány elleni küzdelemben.

A kötegyáni származású Bujdosó Imre ezredes elmondta, 46 évnyi barátság köti össze Borszéki Tivadarral. Mint fogalmazott, sok helyen szolgáltak együtt, és csak ő van tisztában azzal, hogy milyen szeretettel emlegette a falut a tábornok például Moszkvában.

„Méhkerék példát mutat abból az emberségből és jóból, amit követhet minden település. A tér nevének megválasztásával a honvédelem ügyét is segíti az önkormányzat” – mondta Baráth István vezérőrnagy, a Magyar Honvédség parancsnokságának törzsfőnök támogató helyettese. Hangsúlyozta: Borszéki Tivadar hatalmas ívű karriert futott be, amit pár mondatban lehetetlen ismertetni, de a hazaszeretet, a tettre készség, a kötelességtudat és a bajtársiasság mindig jellemezte a tábornokot, akinél érezhető volt a Méhkerék iránti tisztelet és szeretet.

Hadnagyból vezérőrnaggyá vált

Díszpolgári címmel tüntették ki posztumusz Borszéki Tivadart, az elismerést a tábornok özvegye és fia, Borszéki Tivadarné és Borszéki Tivadar Norbert vette át Tát Margit polgármestertől.

Borszéki Tivadar 1944. szeptember 8-án Budapesten született. Édesapja méhkeréki származású volt, így gyermekként Méhkerékre került. Az általános iskolai tanulmányait a faluban fejezte be, majd Gyulán, a román gimnáziumban érettségizett. A honvédséghez került Szentendrére, 1966-ban avatták hadnaggyá. Szolgált Nagyatádon, Kalocsán, Rétságon, Cegléden, Székesfehérváron és Budapesten, mindenhol megbecsülés, tisztelet és szeretet övezte. Folyamatosan képezte magát, tanult Kanadában és az Amerikai Egyesült Államokban, valamint Bukarestben is. 1995-ben megkapta tábornoki kinevezését, 1998-ban vezérőrnaggyá lépett elő. Legmagasabb beosztásában a szárazföldi vezérkar főnökének helyettese volt. 2001-ben került nyugállományba. Alapító tagja és elnöke is volt a Magyar Tartalékosok Szövetségének.

Galéria

Forrás:

Előfordulhat, hogy a pósteleki bozótosban egyenruhásokkal találkozunk

A Magyar Honvédség 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred 101. Fekete Imre Területvédelmi Zászlóalj október 1-3. között rendezi meg a Sárgarigók Vonulása 2021 elnevezésű, országos és nemzetközi szintű járőrversenyt. Az esemény sajtótájékoztatója péntek délelőtt zajlott az A-B Expo csarnokában.

Braun Tibor őrnagy és Lipták József alezredes (behir.hu/Such Tamás)

Lipták József alezredes, a 101-es Területvédelmi Zászlóalj parancsnoka elöljáróban elmondta, a Sárgarigók Vonulása fantázianevű járőrverseny három etapból áll. Az első napon, pénteken a katonák egy kultúrprogramon vesznek részt Gyulán; szombaton lesz a versenynap, amely a békéscsabai repülőtéren, valamint a pósteleki erdőségben zajlik; végül a zárónapon a csabai főtéren lesz az eredményhirdetés.

Hozzáfűzte, 75 fő tartalékos katona jön az ország összes megyéjéből, továbbá Lengyelországból is érkeznek „idegen” katonák. További negyven főnek pedig a kiszolgálásban lesz komoly feladata.

„Megnő a katonai aktivitás ebben a régióban. Semmilyen éles fegyver nem lesz a »harcosoknál«, semmilyen hanghatásra nem kell számítani; azonfelül a pósteleki erdőségben a tereptan feladat során előfordulhat, hogy a polgárok a bozótosban találkoznak egyenruhát viselő személyekkel” – húzta alá.

A sajtótájékoztató részt vett Braun Tibor őrnagy, a Magyar Honvédség Katonaigazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 14. Hadkiegészítő és Toborzó Irodájának irodavezetője is, aki a közelgő Honvédelmi Haditorna Versenyről beszélt, amelyet szeptember 24-én rendeznek meg.

„Békés megyében nagy hagyománya van a haditorna versenynek. Ez már a huszadik, tehát már bőven nagykorú” – jegyzete meg.

A népszerű programon általában 35-40 csapat méretteti meg magát, általános és középiskolások egyaránt. A diákok számos díjat kapnak, valamint a középiskolások 1. helyezettje bejut az országos döntőbe.

„A verseny célja, hogy a fiatalok közelebb kerüljenek a honvédelem ügyéhez, a sporttevékenységek során megszeressék a mozgásformákat, illetve kipróbálják magukat a csoportos feladatok végrehajtásában” – fűzte hozzá.

Sárgarigók becenéven hajdan a császári és királyi 101. gyalogezred katonáit emlegették a parolijuk kénsárga színe miatt (paroli: katonai jelzés az egyenruha hajtókáján). Állítólag az elnevezést az érintettek nem sérelmezték, hiszen a sárgarigó rejtőzködő, ügyes-furfangos madár.

Forrás: Behir    

Békési önkéntesek

Huszonegy Önkéntes Katonai Szolgálatot vállalt újonc kezdte meg az alapkiképzést szeptember 15-én, szerdán Békéscsabán, az MH 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred 101. Fekete Imre Területvédelmi Zászlóaljánál. Többségük olyan fiatal, akik felsőoktatásba készülnek, de nem nyertek felvételt az általuk választott képzésre.

Forrás: Honvédelem    

Copyright: Kiss & Kiss (2017)