Július

Elveszett atombombák hevernek szanaszét a világban

Önként álltak az atombomba alá

Felrobbantottak egy bálnát, parkot neveztek el róla

Elveszett atombombák hevernek szanaszét a világban

Nincsen olyan ember a Földön, aki ne hagyott volna már el valamit, de azt gondolnánk, vannak dolgok, amire olyan nagyon figyelnek, lehetetlenség, hogy nyomuk vesszen. Mint például az egyetlen robbanással emberek százezreit elpusztítani képes atombombák. Pedig nem is számít olyan nagy ritkaságnak, hogy elvesznek, mint azt az ember remélné: a hidegháború alatt a becslések szerint nagyjából ötven atombombát hagytak el az amerikaiak és a szovjetek.

Az amerikai védelmi minisztérium eddig 11 esetben ismerte el, hogy atombombákat vesztettek el. Volt, amit már rögtön nyilvánosságra is hoztak. Mint amikor egy gyakorlórepülésen lévő B-47-es bombázó az amerikai partok közelében ledobott egy hidrogénbombát, mert kényszerleszállást kellett végrehajtania egy levegőben történt ütközés után.

Az atombombát rejtő amerikai turistaparadicsom

Már több mint fél évszázada hever valahol a georgia-i Savannah város közelében, pár kilométerre a partoktól egy Mark-15-ös termonukleáris bomba, méghozzá nem is olyan mélyen. Nagyjából hat méter mély vízben, és két méter mélyen a hordalékiszapos homokban. A hirosimai bombánál százszor erősebb robbanóeszközt 1958. február 5-én dobta le egy B-47 bombázó pilótája, miután összeütközött egy F-86-os vadászgéppel, hogy a hidrogénbomba ne okozzon semmi gondot a kényszerleszállás alatt, amit végül sikerrel végre is hajtott.

Az amerikai haditengerészet két hónapon át kutatott a bomba után, de végül nem sikerült megtalálniuk, és abbahagyták a kutatást. Az amerikai légierő 2001-ben közölte, a legjobb dolog, amit tenni lehet, hogy nem bolygatják meg a szerkezetet, a kiemelése ugyanis túl nagy kockázattal járna, és jelenleg teljesen biztonságos ott, ahol van. Azóta sem került elő, pedig több amatőr kutató is próbált a nyomára bukkanni.

Ezt az esetet az amerikai kormány nyilvánosságra hozta, de persze nem mindig voltak ennyire nyíltak, amikor elvesztett atombombákról volt szó. Azt például csak 1989-ben ismerték el, hogy 24 évvel korábban a japán partok közelében hagytak el egyet.

Anyahajóról leesett hidrogénbomba a mélyben

Politikailag rendkívül kínos szituációba került 1965. december 5-én az amerikai kormány, amikor a Ticonderoga nevű repülőgép-hordozóról a vízbe gurult egy A-4E Skyhawk, ami egy B43-as atombombát szállított. A gép, a pilótával együtt a vízbe süllyedt, és magával vitte az egy megatonnás nukleáris fegyvert is, nagyjából öt kilométer mélyre. Az atombombát soha nem találták meg.

Mivel a Ticonderoga Vietnamból hajózott Japánba, az esetet titokban tartották, mert bejelentésével egyben azt is elismerték volna, hogy atomfegyvereket szállító amerikai repülőgépek vesznek részt a vietnámi háborúban. Valamint azt is, hogy atomfegyvereket szállító hadihajókat küldenek a japán kikötőkbe, megszegve ezzel az ország törvényeit. Az amerikai védelmi minisztérium csak 1989-ben ismerte el az esetet, miután kutatók egy könyvben azt nyilvánosságra hozták. 

Szintén évtizedeket kellett várni arra, hogy kiderüljön: az amerikaiak elhagytak egy atombombát Grönlandon.

A jégbe zárt atombomba

A BBC oknyomozó újságírói 2008-ban derítették ki, hogy az amerikai légierő soha nem talált meg egy elveszett atombombát a grönlandi Thule légibázis környékén, ahol 1968. január 21-én zuhant le egy B52G bombázó. A tűz miatt lezuhant gépen négy nukleáris fegyver volt, és mindegyiken felrobbantak a hagyományos robbanótöltetek, anélkül, hogy beindították volna az atomtöltetet. A területet radioaktív szennyezés borította be, aminek eltakarítása érdekében 1,9 milliárd liter jeget szállítottak el.

Az amerikai kormányzat akkori nyilatkozataiból az derült ki, mindegyik bombát megtalálták, pedig pár hét alatt nyilvánvalóvá vált számukra, az egyik eltűnt a grönlandi jégben. A bomba után hiába indítottak kutatást, áprilistól egy tengeralattjárót is bevetve a keresésre, soha nem bukkantak rá, és egy idő után le is állították a keresést.

Bár a legtöbb elveszett atombomba repülőgépekhez köthető, tengeralattjárók sem voltak mentesek az ilyen esetektől. Mint a földközi-tengeri hadgyakorlatról hazafelé tartó USS Scorpion, ami máig meg nem magyarázott okokból süllyedt az Atlanti-óceán mélyére.

A rejtélyes balesetben eltűnt atomtorpedók

Az atomhajtású tengeralattjáróról utoljára 1968. május 21-én hallott az amerikai haditengerészet, amikor a jármű jelezte, 80 kilométerre délre van az Azori-szigetektől, és hat nap múlva megérkezik a norfolki kikötőbe. A Scorpion, és 99 fős legénysége azonban soha nem ért vissza. A tengeralattjáró roncsait csak október végén találták meg, nagyjából 700 kilométernyire délnyugatra az Azori-szigetektől, 3 kilométeres mélységben. A Scorpion kettő atomtorpedót szállított. Azt máig nem lehet tudni, hogy mi okozta a jármű vesztét.

De persze nem csak az amerikaiaknak sikerült elhagyniuk atomfegyvereket. Legalább három szovjet tengeralattjáróról tudni, hogy nukleáris töltetettekkel süllyedtek a tengerfenékre.

Szovjet nukleáris fegyverek a tengerfenéken

Az első még 1970-ben történt a Spanyolország és Franciaország partja mentén elterülő Vizcayai-öbölben, ahol máig több mint 4,5 kilométeres mélységben fekszik a K-8 szovjet tengeralattjáró, ami egy hadgyakorlatról tartott visszafelé, amikor tűz ütött ki a fedélzeten. Az atomhajtású jármű április 8-án gyulladt ki és három nappal később süllyedt el a viharos tengeren, vontatás közben, a legénység 52 tagjával, köztük a kapitánnyal együtt. A K-8-at és az atomreaktorokat a nagy mélység miatt nem tudták kiemelni. A jármű 24 atomtorpedót szállított. Sorsukról nem tudni. Az esetet 1991-ig titokban tartották.

Nem lehetett azonban titokban tartani a Bermuda-háromszögben 1986. október 6-án elsüllyedt K-219 balesetét, az ugyanis az amerikai haditengerészet orra előtt zajlott le. A ballisztikus atomrakétákat szállító jármű egy robbanás után került bajba, miután víz ömlött be az egyik rakétasilóba. Három ember azonnal meghalt, és mérgező gázok lepték el a tengeralattjárót. A jármű megmentésére tett kísérletek sikertelenek voltak, és hiába kezdték el vontatni, végül hat kilométeres mélységbe süllyedt. A fedélzeten lévő 16 ballisztikus rakétával, és az azokhoz tartozó 34 atomtöltettel együtt.

A hidegháború végén, 1989-ben a Barents-tengeren, Norvégiától északra süllyedt a tengerfenékre a K-278 Komszomolec, miután tűz ütött ki a fedélzeten, amit robbanások követtek. Az atomhajtású támadó tengeralattjáró fedélzetén a parancsnokkal együtt 41 fős legénység teljesített szolgálatot, egyikük sem élte túl a balesetet. A jármű fegyverzete között két atomtorpedó szerepelt. 

Önként álltak az atombomba alá

A gyakorlatban a Trinity indította el az atomkorszakot – ez volt a neve az Egyesült Államok első atombombatesztjének, amit 1945 júliusában hajtottak végre az új-mexikói sivatagban, Jornada del Muerban. Ezzel kezdetét vette egy zűrös időszak, amikor az amerikaiak (meg persze a világ másik oldalán a szovjetek) egymás után tesztelték az újabb és újabb atombombákat.

Ma már tisztában vagyunk a nukleáris fegyverek okozta veszéllyel, de sokáig ennek nem voltak teljesen a tudatában az emberek. Azt mindenki tudta, hogy a nagy erejű robbanás halálos, de azt nem, hogy még nagyobb probléma a bomba okozta sugárzás, ami több kilométerre is kiterjedhet, de a legnagyobb koncentrációban mégis a robbanás alatti területeket éri.

Ezért ijesztő látni a fenti videóban azt az öt embert, akik éppen egy ilyen atombombarobbanás alatt állnak. 1957. július 19-én Sidney Bruce, Frank P. Ball, Norman „Bodie” Bodinger, John Hughes és Don Luttrel önként vállalták, hogy a bomba alá állnak. A felvételen látni a humorosnak szánt megjegyzést is: Groud Zero Population 5. Az emberek szorosan egymás mellett állnak, négyen közülük eltakarják szemeiket, az ötödik napszemüveggel nézi végig a robbanást és rádión közvetíti a történteket.

A videón 0:55-nél látjuk, ahogy a bombát ledobják a repülők, négy másodperccel később következik be a robbanás. Norman Bodinger az, aki folyamatosan figyel és kommentálja az eseményeket, ő jelzi, hogy mikor érkezik hozzájuk a forróság. Majd leírja, hogyan néz ki alulról a robbanás: nagyon éles fény, tűzlabda, vörös, az ég fekete körülötte, mintha forrna. Tíz másodperccel később éri el őket a hangrobbanás, amitől össze is rezzennek és összehúzzák magukat. Bodinger hangja izgatottá válik, társai is kiabálnak a háttérben, hogy sikerült a teszt.

A robbantás egyike volt annak a több száz tesztnek, amelyet ekkoriban végrehajtott az amerikai katonaság. Ez a bomba egyébként viszonylag kicsi volt, csak két kilotonna TNT-nek megfelelő energiát hozott létre. A szervezők azért rendelték oda az öt embert, mert kíváncsiak voltak, hogy milyen közelről átélni egy ilyen robbanást.

A kérdés, ami most minden olvasóban motoszkál: mi történt velük? George Yoshitake operatőr és jó néhány társa egymás után filmezte le a robbanásokat. Sokan közülük a sugárzás okozta rákban haltak meg. Az évek alatt az amerikai kormányzat több mint 150 millió dollárt fizetett az atomkísérletekben résztvevőknek – és emellett még nagyon sokan vannak, akik nem önkéntesként vettek részt, hanem azért érte őket sugárzás, mert rosszkor voltak rossz helyen. Többen megpróbáltak utánajárni az öt férfi sorsának, de nem sikerült. A katonai akták szerint már meghaltak, de arról nem esik szó, hogy a haláluknak köze van-e az őket ért sugárzáshoz.

Felrobbantottak egy bálnát, parkot neveztek el róla

Egy ötven évvel ezelőtti, bizarr esemény ihlette egy oregoni park nevét.

Felrobbanó Bálna Emlékpark

Ez az oregoni Florence város parkjának a neve. A szokatlan névadással egy 1970. november 12-i eseményre emlékeznek: ekkor egy 14 méter hosszú, 8 tonnás bálna vetődött a helyi partszakaszra. Hogy a hatalmas tetemtől megszabaduljanak, a hatóságok kénytelenek voltak felrobbantani a cetet. A detonáció hatására a környék nagy részét a tengeri emlős apró darabkái terítették be. Az eset azért is lett nevezetes, mert azt a városi televízió élőben közvetítette.

A település önkormányzata összesen 124 nevet versenyeztetett meg, többségük valamilyen helyi természeti látványosságra kívánta ráirányítani a figyelmet.

Végül a győztesről közönségszavazás döntött, és toronymagasan a levegőbe röpülő bálna végzett az élen.

Miért kellett a tetemet felrobbantani?

A bálna teteme túl nagy volt, hogy elszállítsák, vagy eltemessék, ezért döntöttek a drasztikus megoldás mellett. Abban reménykedtek, hogy a kirobbant húscafatokat a tengeri madarak és rákok hamar eltűntetik. 

Nem így lett. A robbanás hatására a bálna darabkái minden beterítettek: a bámészkodók bepánikoltak és fejvesztve menekültek a helyszínről, a közelben lévő éttermet és mosodát pedig vélhetően hetekig takarították, hogy megszabaduljanak a cetbelsőségektől.

Akadt olyan húsdarab, ami a robbanás helyétől fél kilométerre parkoló autón landolt.

Amellett, hogy az intézkedés káoszt okozott, eredeti célját sem érte el:a maradványok továbbra is túl nagyok voltak ahhoz, hogy a természetre lehessen bízni eltüntetésüket;a szakértők így kénytelenek voltak egyenként elásni a darabokat. 

Az eset után Oregon államban többet nem próbálkoztak bálnák felrobbantásával, azóta inkább a tetemek eltemetését igyekeznek megoldani a hatóságok.