November

Rejtélyes baleset tette tönkre a földönkívülieket kereső teleszkópot

Hadvezérek, parancsnokok I. – George S. Patton

Rejtélyes baleset tette tönkre a földönkívülieket kereső teleszkópot

Bezárják a Puerto Rico-i híres Arecibo obszervatórium nagy rádióteleszkópját – jelentette be az amerikai Nemzeti Tudományos Alap (National Science Foundation, NSF). A döntés nagy csapás a világ tudósai számára, akik a teleszkóp segítségével kutatnak bolygók, aszteroidák és a földönkívüli élet nyomai után.

Az NSF közlése szerint túl veszélyes tovább üzemeltetni az egyetlen tányérral működő, a világ egyik legnagyobbjának számító teleszkópot a nemrég elszenvedett súlyos sérülései miatt. 2020 augusztusában ugyanis elszakadt egy segédkábele, ami egy 30 méteres lyukat ütött a fényvisszaverő tányérba és károsította a felette lévő kupolát. Majd november 6-án az egyik fő acélkábel pattant el, további sérüléseket okozva.

Vezető szakértők figyelmeztettek annak veszélyére, hogy a szerkezet összeomolhat. Az NFS szerint még ha sikerülne is megjavítani az összes sérülést, a szerkezet hosszú távon akkor is instabil maradna.

„A döntés meghozatala nem könnyű az NSF számára, de az emberek biztonsága a legfontosabb. Megértjük, mit jelent az Arecibo ennek a közösségnek és Puerto Ricónak” - mondta Sean Jones, az NFS szakértője. Ralph Gaume, az NFS csillagászati tudományok osztályának igazgatója kiemelte, hogy a probléma nem az obszervatórium kapacitásával van. „A teleszkópot a váratlan, kontrollálhatatlan összeomlás veszélye fenyegeti. Még a stabilizációs kísérletek vagy a kábelek tesztelése is felgyorsíthatja a katasztrófát” – mondta.

A hatóságok azt gyanítják hogy a segédkábel gyártási hiba miatt szakadt el. Furcsállották ugyanakkor, hogy három hónappal később a főkábel is elszakadt, hiszen akkor csak kapacitása 60 százalékáig volt leterhelve. Az első kábel elszakadása után végzett vizsgálatoknál már megállapították, hogy a végül elszakadt főkábel mintegy 160 vezetéke közül 12 már el volt szakadva, de ez akkor még nem tűnt azonnali intézkedést igénylő fenyegetésnek.

A Puerto Rico-i teleszkóppal a világ mintegy 250 kutatója dolgozott, egyben ez a szigetország egyik fő turisztikai látványossága évi mintegy 90 ezer látogatóval. A teleszkóp az 1960-es években épült a védelmi minisztérium finanszírozásával az antiballisztikus rakéták elleni védelem fejlesztésének részeként. 57 éves működése alatt ellenált hurrikánoknak, a nedvességnek, páratartalomnak, erős földrengések sorának.

Az óriásteleszkóp segített megfigyelni a Világ tudósainak a Föld irányába tartó aszteroidákat, támogatott később Nobel-díjat kapó kutatásokat, segített meghatározni, hogy újonnan felfedezett bolygók lakhatók lehetnek-e.

A 305 méter széles tányérral rendelkező teleszkóp feltűnt a Jodie Foster főszereplésével készült Kapcsolat és az Aranyszem című James Bond filmben is.

Az NSF az obszervatórium fennmaradó, a közeli szigeteken lévő intézményeinek működését továbbra is biztosítja.

Hadvezérek, parancsnokok I. – George S. Patton

Szeretnék egy sorozatot készíteni történelmünk legkiemelkedőbb hadvezéreiről, parancsnokairól. Visszanyúlhatnék már az ókorba Nagy Sándorig, ám kicsit emberléptékű távolságba tekintenék most vissza, a II. Világháborúig. Ez a kis összefoglaló Elter Tamás írása alapján, a második nagy világégés legtehetségesebb, de egyben legellentmondásosabb amerikai tábornokáról, George Pattonról készült.

George S. Patton tábornok Cadillac-je lassan haladt a ködös, szürke decemberi időben a németországi Mannheim városa felé. A kocsi jobb hátsó ülésén elmerengő tábonok fácánvadászatra készült. Patton az ablakon kilesve a nemrég véget ért apokaliptikus világégés mementóit, az út szélén elhagyott, megrongált járműveket mustrálva halkan megjegyezte: „Milyen rémes a háború. Mekkora pazarlás.” Pár pillanat múlva autója balesetet szenvedett.

Családi indíttatás

A második világháború talán legtehetségesebb amerikai tábornoka, George Smith Patton, százharmincöt éve, 1885. november 11-én született a kaliforniai San Gabrielben idősebb George Smith Patton és Ruth Wilson gyermekeként. Az Egyesült Államokba letelepedett skót nemzetiségű Patton családban egyáltalán nem számított szokatlannak a katonai mesterség, mivel felmenői között több tábornokot és ezredest is ismert az amerikai történelem.

Az ifjabb George e családi tradíciót követve 1909-ben végzett a híres West Point-i katonai akadémián, ahol hadnaggyá avatták.

A fiatal tiszt kiváló sportolónak bizonyult, rajongott a lovaglásért és a lövészetért. Ezért sem véletlen, hogy az 1912-es stockholmi olimpián az amerikai öttusa-csapat tagjaként ötödik helyezést sikerült elérnie.

Eisenhower barátja és az amerikai páncéloserők megteremtője

Miután az Egyesült Államok 1917 áprilisában az Antant oldalán belépett az első világháborúba, George Patton a 8. lovassági ezred tisztjeként az európai frontra került. Rendkívül nagy hatást gyakorolt rá az ekkor éppen még csak éledező páncélos hadviselés. A nyugati fronton testközelből tanulmányozhatta a gyalogság oldalán bevetett brit és a német harckocsik küzdelmét, felismerve, hogy a jövő a gépesített hadviselésé, és ezeké a páncélos szörnyeké. Noha Patton sohasem volt elméleti szakértő, mégis

az Ő munkásságának köszönhetően hozták létre az Egyesült Államokban a páncélos fegyvernemet

az 1920-as években. Az első világháború után Washingtonba került, ahol 1919-ben életre szóló barátságot kötött egy másik fiatal tiszttel, Dwight D. Eisenhowerrel, akit 1944-ben az angolszász szövetséges haderő főparancsnokává neveztek ki.

Az amerikai hadsereg legsikeresebb tábornoka

George Patton tábornokra akkor figyelt fel mind a tengelyhatalmak, mind pedig a szövetségesek sajtója, amikor az 1942 novemberében végrehajtott „Torch” (Fáklya) hadművelet, az angolszász szövetségesek sikeres észak-afrikai partraszállása után a II. amerikai hadtest parancsnokaként két nap alatt letörte a Vichy-kormányhoz hű Darlan admirális casablancai francia haderejének ellenállását.

Agresszív és merészen kezdeményező taktikáját, kiváló hadvezéri tehetségét először az észak-afrikai hadjáratban csillogtatta meg. Egyáltalán nem ijedt meg a britek katonai tekintélyét alaposan megtépázó „sivatagi rókától”, Erwin Rommel vezértábornagytól, és fontos szerepet játszott Rommel páncéloshadserege, az Afrika Korps végső vereségében. A németek 1943. májusi tunéziai kapitulációja után a szicíliai partraszállás következett, amelyben George Patton mint a 7. amerikai hadsereg parancsnoka vett részt.

A tábornok neve az angolszász szövetségesek 1944. június 6-i normandiai partraszállását követően vált igazán fogalommá. A 3. amerikai hadsereg parancsnokaként váratlan, rajtaütésszerű akcióival bomlasztotta az elszántan védekező német erők ellenállását, és nagy érdemeket szerzett a normandiai hídfőből 1944. július végén történt sikeres kitörésben, valamint a szövetségesek késő nyári franciaországi katonai sikereiben. Az angol-amerikai frontszakasz déli szárnyán, a 3. hadsereg élén, 1944 őszén lendületesen tört előre a német birodalmi határ felé.

Patton a gyors döntések, a vakmerően merész kezdeményezések embere volt, aki túl óvatosnak és lassúnak tartotta a régi barát, az angolszász egyesített szövetséges haderő élére kinevezett Eisenhower hadseregtábornok fontolva haladó taktikáját.

Úgy látszott, hogy Patton Sztálin orra előtt megszerzi Prágát

Adolf Hitler 1944. december 16-án az Ardennekben elindított nagy ellentámadása teljes meglepetésként érte a szövetségeseket, ami az első napokban óriási zűrzavart okozott a soraikban.

A 6. SS-páncéloshadsereg, valamint Hasso von Manteuffel vezérezredes 5. páncéloshadserege áttörte az amerikai vonalakat, és a Maas folyó irányába bontakoztatta ki támadását, felvetve annak rémképét, hogy a német offenzíva kettévágja a szövetségesek frontvonalát.

Amikor George Patton megkapta a német ellentámadásról szóló hírt, nem sokat habozott. A beérkezett jelentésekből gyorsan rájött arra, hogy a német ellentámadás elvághatja Montgomery tábornagy északi brit hadseregét Omar Bradley tábornok 9. amerikai hadse-regcsoportjától. Patton ezért Eisenhower parancsát be sem várva, azonnal északnak fordította a hadseregét, hogy oldalba támadja az előretörő német páncélos ékeket, és felmentse a Bastogne-nál körbezárt amerikai erőket. Ezt az akciót rendkívüli gyorsasággal hajtotta végre, felszabadította Bastogne-t, majd a német erők hátába kerülve lendületes ellencsapással megakasztotta az offenzívájukat.

George S. Patton hadseregtábornoknál nem akadt sikeresebb amerikai hadvezér a II. Világháború szárazföldi frontjain. A németek is elismerték eredményeit: „Önök közül ő a legjobb” – így vélekedett lakonikus tömörséggel Pattonról a fogságba esett német tábornagy, Gerd von Rundstedt.

A náci Németország végnapjaiban Adolf Hitler minden bizalmát a rajnai védelmi vonalba helyezte, azt remélve, hogy a széles folyam gátat vet a nyugatról közeledő ellenség előretörésének. A szövetségesek főparancsnokát, Eisenhower tábornokot komolyan aggasztotta a mély, sebes sodrású és széles folyamon való erőszakos átkelés, amelynek partvédelmét nagyon megerősítették a németek. George Patton és 3. hadserege számára azonban a Rajna sem jelentett akadályt. Az agresszíven előrenyomuló tábornok 1945. március 22-én győzedelmesen átkelt a folyamon, elsöpörte a német védelmi vonalat, és seregeivel feltartóztathatatlanul tovább tört kelet felé, mélyen benyomulva Németország területére. Úgy látszott, hogy Patton még a Vörös Hadsereg beérkezése előtt elfoglalhatja Prágát, és utat nyithat az amerikai erőknek Berlin megszállásához. Nem rajta múlt, hogy ezt a tervét már nem tudta valóra váltani, mert közbelépett a nagyhatalmi politika.

A vad katona, aki nem tett lakatot a szájára

Patton tábornok ízig-vérig katona volt. A sereg volt a mindene. Eltérően az amerikai hadseregre jellemző laza alakiságoktól, Patton vasfegyelmet követelt az embereitől. „There is only one sort of discipline: the perfect discipline” – „Csak egyfajta fegyelem létezik, a vasfegyelem” – ez volt a szavajárása, és ehhez is tartotta magát.

Rettegettek voltak a szemléi, a legkisebb szabálytalanságot, lazaságot sem tűrte el a mindig rohamsisakban, lovaglóbricseszben és az oldalán cowboy módra fityegő elefántcsont markolatú 45-ös Colttal megjelenő tábornok. 

Igazi vad katona volt. Szavajárásában olyan borsos, mint egy west point-i kiképző őrmester. 

Egyszer a hadsereg tábori lelkészei előtt az angyalbőrt viselő egyházfik nem kis megrökönyödésére kifejtette, hogy az apostolok cserbenhagyták Jézust, tehát tulajdonképpen dezertőrök, akiket agyon kellene lőni. 

Lobbanékony, impulzív természete többször is bajba sodorta. Sőt, egy alkalommal ez majdnem a katonai karrierjébe került. 1943. augusztus 3-án az egyik szemleútján felkeresett egy szicíliai tábori kórházat. Elbeszélgetett a kötésekbe pólyált sebesültekkel, és eközben kiszúrt egy katonát, aki szemmel láthatóan teljes épségben, kötések nélkül feküdt az ágyán. Patton odalépett az ekkor 18 éves Charles H. Khul közlegény ágyához, és megkérdezte a fiatal katonától, hogy miért került kórházba. „Az idegeim miatt” – válaszolta gyanútlanul a közlegény, nem is sejtve, hogy micsoda indulatokat vált ki ezzel a tábornokból.

Patton számára egyszerűen elképzelhetetlen volt, hogy valaki az ideggyengesége miatt kerüljön a frontról a kórházba. A katona válaszát Patton ezért arcátlan szemtelenségnek vélte, magából kikelve gyávának és szimuláns csirkefogónak nevezte, majd fel is pofozta.

Khul közlegény ügyéből hatalmas botrány kerekedett ki, amire az amerikai média is rácsapott. Eisenhower tábornok csak rendkívül nagy nehézségek árán tudta elérni, hogy ne szereljék le és távolítsák el azonnal a hadseregből régi barátját. Patton a bántalmazott katona ezrede előtt kellett, hogy nyilvánosan bocsánatot kérjen Charles H. Khul közlegénytől.

Irodai száműzetés

A tábornok szabadszájúsága azonban a nagypolitika kérdéseiben is erőteljesen megnyilvánult. A háború utolsó hónapjaiban módfelett felháborította, hogy a szovjetek – figyelmen kívül hagyva a teheráni, illetve a jaltai egyezményben foglaltakat – megállapodás szerinti befolyási övezeti határokat túllépve igyekeznek minél nagyobb európai területet megszállni.

Az antifasiszta koalíció egyik legfőbb szövetségeséről, a szovjetekről vallott sarkos véleményét nem igazán rejtette véka alá.

Nem kifejezetten törekszem megérteni őket; maximum az érdekel, hogy mennyi ólom vagy vas kell ahhoz, hogy végezzek velük. Kiegészítendő a többi roppant kellemes tulajdonságukat, még elmondanám, hogy az oroszok abszolút nem tisztelik az emberi életet. Valamennyien kurafiak, barbárok és megrögzött iszákosok…

– szól az egyik, még az enyhébbek közé sorolható pattoni elemzés az Egyesült Államok akkori legfontosabb fegyvertársáról. 

A tábornok éles összetűzésbe került régi barátjával, az európai szövetséges csapatok főparancsnokával, Eisenhowerrel is, Berlin miatt. Sztálin betegesen rettegett attól, hogy az amerikaiak a Vörös Hadsereg előtt megszállják a számára presztízsértékű trófeának számító Berlint. Eisenhower azonban – az 1945. februári jaltai megállapodás szellemében – megállította a Berlin irányába nyomuló amerikai csapatokat. Valósággal tombolt, amikor Eisenhower őt is megállította 1945 áprilisában Prága külvárosai előtt. Nyíltan hangoztatta, hogy a szovjeteket ha szükséges, akár fegyveres erővel kell Európából „visszakergetni Ázsiába”. George S. Patton 1945 elején a U.S. Army legnépszerűbb tábornoka volt, és a hátországban is hősként ünnepelték. A szavai ezért mindenhová eljutottak. A szovjetekkel szembeni egyre élesebb – amúgy nem alaptalan – kritikái komoly diplomáciai feszültséget okoztak az akkor még szövetséges két nagyhatalom között. A simulékony Eisenhower és Washington számára is kezdett egyre inkább kellemetlenné válni az elszabadult hajóágyúként viselkedő tábornok. 

Ezért először leváltották a 3. hadsereg parancsnoki posztjáról, Bajorország katonai kormányzójának nevezték ki, majd 1945 októberében a gyaakorlatilag csak papíron létező 15. amerikai hadsereg élére kapott kinevezést, amelynek legfőbb feladata a német háborús dokumentumok összegyűjtése volt. Képzelhető, hogy a harctéri levegőhöz szokott zabolátlan tábornoknak mennyire lehetett ínyére az őt íróasztal mögé kényszerítő „aktakukac”-munka.

Azonban George S. Pattont az irodai száműzetéssel sem lehetett csak úgy egyszerűen elhallgattatni. Élesen kritizálta az amerikai kormány pénzügyminisztere, Henry Morgenthau Németország felosztására, illetve a német nehézipar leszerelésére vonatkozó tervét, amelyet – a pénzügyminiszter származására utalva – egyszerűen csak a „zsidók bosszújaként” emlegetett. Ellene volt Németország teljes legyengítésének, mert azt hangoztatta, hogy a német hadsereget újra felszerelve, az orosz túlsúly ellensúlyozására kellene felhasználni. 

Patton – ő maga hangoztatta ezt többször – kész lett volna fegyveres konfliktust is kiprovokálni a szerinte Európára halálos veszélyt jelentő és az ötéves háborúskodásban kimerült Vörös Hadsereggel szemben. A felettesei ezért úgy döntöttek, hogy 1945 végén hazarendelik az Egyesült Államokba az egyre kellemetlenebbé váló tábornokot. 

A titokzatos baleset

A második világháború egyik leghíresebb amerikai tábornoka azonban soha többé nem tért vissza a hazájába…

1945. december 21-e tipikusan kellemetlen, ködös, nyálkás téli napként virradt fel. George S. Patton, a csak papíron létező 15. amerikai hadsereg élére októberben áthelyezett négycsillagos tábornok, Hobart Gay vezérőrnagy társaságában éppen vadászni indult. A tábornoki Cadillac az elhagyatott, szürke ködbe burkolózó 38-as úton haladt, Mannheim közelében. 

Patton a gépkocsi hátsó, jobb oldali ülésén foglalt helyet. Az autó, a köd és a csúszós út miatt 40 km/óra körüli, kocogó tempóban hajtott. Az üres úton a Cadillac menetirányában araszolt egy ponyvás amerikai katonai teherautó is. Amikor Patton tábornok gépkocsija megközelítette a lassan bandukoló tehergépjárművet, az hirtelen, irányjelzés nélkül balra kanyarodott. Patton gépkocsijának sofőrje már nem tudta állóra fékezni a Cadillacet a csúszós úton, így nagyot csattanva a teherautó oldalának ütközött. A teherautóról leugráló katonák miatt keletkezett kisebb felfordulásban úgy tűnt, hogy csupán egy kellemetlen koccanás történt, és nincs semmi komoly probléma.

Annak ellenére, hogy a teherautó is rendkívül lassan haladt, és sem a tehergépkocsi utasainak, sem pedig Gay vezérőrnagynak, illetve a Cadillac sofőrjének a haja szála sem görbült meg, Patton tábornok arról kezdett panaszkodni, hogy egyik végtagját sem tudja megmozdítani. Majd 13 nappal később, érdekes módon az után, hogy az állapota december 18-ától rohamos javulásnak indult, hirtelen meghalt. A három nappal később bekövetkezett halálának hivatalos magyarázata vérrög okozta embólia volt.

Furcsaságok…

Az egyik legfurcsább mozzanat, hogy az ütközés után hogy kerülhetett 3 percen belül elő a mentőautó, amikor a baleseti helyszínhez legközelebb fekvő amerikai támaszpont 50 kilométeres távolságra volt. Ráadásul a mentőben vezérkari tisztek és három orvos utazott, ami ugyancsak nem szokványos egy szimpla katonai közúti balesetnél. Nincs elfogadható magyarázat a tábornok végtagbénulást okozó gerincsérülésére sem, hiszen mindkét gépjármű olyan lassan haladt, hogy az ütközés következtében rajta kívül senki sem sérült meg.

A mannheimi katonai kórházban kezelt tábornok állapotában látványos javulás következett be; meg tudta mozdítani a kezét. A halál okaként embóliát állapítottak meg, de több mint furcsa, hogy Patton holttestét nem engedték igazságügyi boncolásnak alávetni.

A baleseti vizsgálati jegyzőkönyvből eltűnt 20 oldal, máig sem tudni, hogy mi lett a hiányzó lapok sorsa. Voltak olyan szemtanúk, akik már a helyszíni kihallgatásuk során érthetetlennek minősítették a tábornokot ért súlyos sérülést. Robert Wilcox amerikai történész 10 évig kutatta a Patton-baleset körülményeit. Nagy port felvert „Target: Patton” (Célpont: Patton) című könyvében nem kevesebbet állít, mint hogy Patton az OSS (Office of Strategic Service, a CIA, a Központi Hírszerző Hivatal jogelődje) által megszervezett merénylet áldozata lett. Wilcox állítása szerint megszólaltatott egy, a merénylet megtervezésében részt vett ügynököt, aki egyenesen az OSS akkori főnökére, Bill Donovanre hivatkozott. Az ügynök szerint a balesetet megrendezték, hogy a kialakult zűrzavarban egy erős gumilövedékkel közvetlen közelről hátba lőhessék a tábornokot. Az érthetetlen végtagbénulás így ennek volt köszönhető. Amikor december 18-án a tábornok állapota hirtelen javulni kezdett, az NKVD (a szovjet Belügyi Népbiztosság) egyik, a kórházba beépített ügynöke végzett vele, egy különleges méreggel – a tisztázatlan történelmi konteó szerint. Hogy így történt-e, vagy sem, talán már sohasem fog kiderülni. 

1945. december 21-én, a mannheimi katonai kórház ágyán fekve és felesége kezét fogva hunyt el George S. Patton tábornok, az amerikai hadsereg fenegyereke, a második világháború egyik legsikeresebb tábornoka. A nyers modorú és szókimondó főtiszt súlyos veszélynek tartotta a háború végén egyre szemérmetlenebbé váló szovjet területfoglalási kísérleteket, amelyekről keresetlen szavakkal, nyíltan beszélt. A szovjet diktátor haragját kivívó tábornokot a Sztálinnal kiegyezésre törekvő amerikai politikai vezetés is igyekezett elhallgattatni.