Főoldal Hírek a nevelés és az oktatás világából. Oktatás Humor Természetjárás Galéria Üzenet

LÁTOGATÓK:

 

November

Tüntetnek a tanárok november 30-án.

Felmérés a pedagógusok leterheltségéről.

Tüntetnek a tanárok november 30-án

A gyermekek jövője érdekében

„A gyermekek jövője érdekében” demonstrációt tart november 30-án Budapesten a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) több, az oktatás területén érdekképviseletet ellátó szervezet támogatásával – jelentette be a PSZ elnöke pénteken a fővárosban tartott sajtótájékoztatón.

A demonstrációról azután döntöttek, hogy a szakszervezetnek és a kormánynak a pedagógusok béremeléséről és a munkaterhek csökkentéséről folytatott tárgyalásai a szakszervezet által adott november 22-i határidőig, vagyis a magyar közoktatás napjáig nem vezettek eredményre – közölte Szabó Zsuzsanna.

Mint mondta, arra a következtetésre jutottak, hogy a kormány részéről nincs elég politikai akarat az oktatás problémáinak megoldására.

A minisztérium reagált a tanártüntetés bejelentésére: Soros

„A pedagógus és más szakszervezetek által ma bejelentett tüntetés, ismét az ellenzék és a Soros-hálózat politikai céljait, nem a pedagógusokat, pláne nem a gyermekeket szolgálja,” olvasható az Emmi pénteki közleményében, amit azután tettek közzé, hogy a Pedagógusok Szakszervezete bejelentette jövő szombatra tervezett megmozdulását. A Kásler Miklós vezette minisztérium szerint: „azok a szakszervezetek készülnek jövő héten tüntetésre, akik eddig is minden ellenzéki és Soros-hálózat által szervezett akció mögé beálltak. Most is ezt teszik, a Soros-hálózat háromnapos tüntetéséhez csatlakoznak.”

Nincs ok tüntetni, szerintük „az oktatásba, az iskolák fejlesztésére, a pedagógusok bérére, a diákok és szüleik támogatására ma minden eddiginél több pénz megy.”

Forrás:

Felmérés a pedagógusok leterheltségéről

A múlt héten közzétett kérdőívre másfél nap alatt 1596 válasz érkezett be – írja a szakszervezet. Az önbevalláson alapuló adatokból a hibás vagy irreális adatok kiszűrése után gyorselemzést készítetek és a teljesség igénye nélkül a következőket tudták megállapítani.

A válaszadó pedagógusoknak a tantárgyfelosztásban átlagban 24 óra volt a tanítással lekötött munkaidejük, és a múlt tanévben (2018/19) átlagban 44 órát helyettesítették kollégáikat. Továbbá kiderült a válaszokból, hogy a pedagógusoknak éves szinten átlagban 11 órát fizettek ki a túlmunkáért, miközben heti szinten átlagban 4 órát töltöttek gyermekfelügyelettel, ebédeltetéssel, amelyeket nem számolhattak el túlmunkaként.

A gyorsjelentés szerint a válaszadók 79%-a szerint túl kevés az ellenszolgáltatás és túl nagy az elvárás, 21%-a várja, hogy javuljon a helyzet, ezen felül 21%-a munkahelyet változtatna, és nagyon rosszul érzi magát jelenlegi munkahelyén. A lehetőségek közül senki sem válaszolta azt, hogy elégedett a jelenlegi körülményekkel. A családos pedagógusok 100%-a éppen csak vagy nagyon nehezen tud megfelelni a család által elvárt kötelezettségeknek.

A válaszadó pedagógusok 18%-a pedig az első lehetséges alkalommal elhagyná a pályáját. 25%-a úgy ítéli meg, hogy nincs lehetősége változtatásra (nyugdíj előtt áll, lakhelyén nincs lehetőség máshol dolgozni).

A szakszervezet tervezi, hogy a jövőben a beérkezett válaszokat összesítik és részletes elemzést készítenek.

Az idén ősszel elindított kutatás  összeítése és részletes selemzése alapján egy pedagógus átlagosan 25 órát oktatnak egy héten, ám az egyéb feladatokkal együtt – helyettesítések, felkészülés, gyermekfelügyelet, továbbképzés, esti tagozat – az átlagos heti munkaidejük 56 óra. Az összes válaszadó 90%-a szerint többet dolgoznak, mint a meghatározott heti munkaóráik.

Arra a kérdésre, hogy miért lehetnek ennyire túlterheltek a pedgógusok, Gosztonyi Gábor, a PSZ alelnöke azt mondta, komoly tényező lehet, hogy a tanárok száma csökken, több diák jut egy pedagógusra, mint más országokban. Illetve kevés az iskolai munkájukat segítő pedagógiai asszisztensek vagy iskolapszichológusok száma is.

A kutatás kitért arra is, mennyire fáradnak el a tanárok mentálisan és fizikailag. A válaszadók közül az elsőre 2812-en válaszolták, hogy nagyon, míg fizikailag 2040-en érzik nagyon kimerültnek magukat.

Forrás: Eduline [1, 2]    

Copyright: Kiss & Kiss (2017)