Ufót láttak Nagykörün? – Vélemények pro és kontra
Képek a Hold nem látható oldaláról
Nem hallja a férfiak hangját egy fiatal nő
A genetika forradalmáról, a génszerkesztés lehetőségeiről és veszélyeiről korábban már osztottam meg egy írást. A 2018-as év vége felé újabb heves vitákat kiváltó eredmények (?) születtek. Bár sokak véleménye szerint ez inkább őrültség és Pandóra szelencéjét emlegetik a kutatók.
A világon első ízben születtek olyan babák, akiknek a génjeit módosították, hogy ne fertőzhesse meg őket a HIV-vírus - közölte Ho Csiankuj kínai kutató egy vasárnapi a Youtube-videóban. A felvétel szerint a két kínai ikerlány, akiket Lulunak és Nanának nevezett sírva jött a világra néhány hete, egészségesen, mint más babák. Állítása szerint a sencseni tudós a megtermékenyített petesejteken génszerkesztést hajtott végre CRISPR/Cas9 elnevezésű „molekuláris olló” segítségével, hogy megelőzze a jövőbeli HIV-vírusfertőzést. A Déli Tudományos és Műszaki Egyetem kutatója elmondta, hogy a génszerkesztés sikeres volt, egyetlen gént sem változtattak meg, kivéve egyet, a CCR5-t, melyet eltávolított a HIV-fertőzés megelőzése érdekében. Tanulmánya az erősen vitatott eljárásról egyelőre nem jelent meg.
Tanulmánya az erősen vitatott eljárásról egyelőre nem jelent meg.
A videón elhangzott, hogy munkájával olyan babákat akart teremteni, akik nem szenvednek betegségektől, nem megrendelt szemszínű és intelligenciájú dizájner-gyerekeket.
A kutatót egyelőre nem tudták elérni a Reuters riporterei. A szülők és a csecsemők kilétét titokban tartják, a kutató csak annyit mondott, hogy az apa HIV-fertőzött és szerette volna, ha a gyerekeit megóvhatja a diszkriminációtól.
Ho Csiankuj bejelentése élénk visszhangot váltott ki. Peter Dabrock, a Német Etikai Tanács elnöke hétfőn azt mondta, a munka „felelőtlen kísérletezés embereken”. A bejelentést követően a kínai egészségügyi és orvosetikai hatóságok hétfőn vizsgálatot indítottak. A Déli Tudományos és Műszaki Egyetem közleménye szerint Ho Csian-kuj fizetés nélküli szabadságon van február óta, és az intézmény nem tudott erről kutatási projektjéről. „Súlyosan megsértette a tudományos etikát és a szabályokat” – közölték.
A tudósok arra figyelmeztettek, hogy a beavatkozás visszafordíthatatlan átalakulást idéz elő az emberi genetikai anyagban, és ez elkerülhetetlenül belekeveredik az emberi génállományba.
Lehetséges – írták –, hogy a most megszületett gyerekek alapvetően egészségesek lesznek egy ideig, de „az emberi csoport potenciális kockázata és károsodása felmérhetetlen”.
A kínai tudósok Ho kutatásainak átfogó vizsgálatát sürgették: „Pandóra szelencéje feltárult, de talán van esélyünk arra, hogy bezárjuk, mielőtt orvosolhatatlanná válik”.
A kémiai szennyezőanyagok komoly egészségügyi kockázatot rejtenek főleg ha olyan apró, a levegőben szálló anyagokról van szó, amelyek ellen gyakorlatilag semmit nem tehetünk. Lélegezni kell. Léteznek különböző légszűrő gépek, technológiák, azonban vannak olyan nagyon apró molekulák, mint a kloroform és a benzol, amelyekkel szemben a legtöbb légszűrő tehetetlen. Előbbi a klórozott vízből keletkezik nagyon kis mennyiségben, utóbbi pedig a benzin égéséből.
A Washingtoni Egyetem munkatársai az egyik legelterjedtebb szobanövény, a szobai futóka vagy aranyos szobafutóka genetikai módosításával próbálkoztak – írja az IFLScience. A génmódosított növények képesek lebontani a benzolt és a kloroformot, és növekedésükhöz használják fel. Ezt pedig a P450 2E1 nevű fehérje révén tudják megtenni, ami emlősökben található, ezért nyúltak a kutatók a nyulakhoz: a fehérjét termelő gén szintetikus változatát ültették be a növényekbe.
Az ötlet bejött, azt tapasztalták, hogy a „nyúlgénekkel” felturbózott növények a kloroform szintjét 82, a benzolét 75 százalékkal csökkentették a kísérleti tartályokban.
A kínai hatóságok őrizetbe vették Ho Csienkujt, a kínai kutatót, aki azzal kavart nagy nemzetközi vihart november végén, hogy azt állította, a közreműködésével megszülettek a világ első génmódosított gyerekei.
He Csienkuj
Ho első pácienseinek ikrei születtek, és állítólag már egy újabb pár is génszerkesztett babát vár. A forradalmi CRISPR génszerkesztő módszer történetében ez újabb mérföldkő lenne, viszont sok kutató szerint komoly etikai aggályokat vet fel a babák génjeinek módosítása.
Nemcsak a tudományos közösség többsége, de Kína sem nézte jó szemmel a vitatott kísérletekről szóló bejelentést, így rövid úton be is szüntették Ho munkáját, majd a kutató hamarosan eltűnt szem elől. Most a New York Times azt írja, megtalálták: a kínai kormány házi őrizetbe helyezte a sencseni Dél-kínai Tudományos és Technológiai Egyetemen egy lakóépületében. Telefonálnia és emaileznie szabad, de nem hagyhatja el a lakást, amelyet kívülről őrök védenek, akárcsak Ho laborját. Mindezt az egyetem hivatalosan cáfolta, de a lapnak több forrás is megerősítette, köztük, Ho üzlettársa, Liu Csaojü is.
Közben az is kérdéses, hogy Ho egyáltalán valóban végrehajtotta-e azt a nagy port kavart beavatkozást, amelyről azt állítja, hogy végrehajtotta: hiába ígérte, hogy ellenőrzésre nyilvánosságra hozza a kutatási adatait, de ez a mai napig sem történt meg, így nem tudni biztosan, hogyan zajlottak a kísérletek. Másrészt felmerült az is, hogy Ho az alanyait is megtéveszthette, hogy elnyerje a hozzájárulásukat.
1992-ben egy kis faluban kezdetét vette valami, amire azóta sincs magyarázat. Huszonhárom év távlatából felderíthető még, hogy tömeghisztéria lett urrá Nagykörűn vagy hátborzongatóbb az igazság?
Forrás: index.hu
Január 2-án Kína űrtörténelmet írt: a Csange-4 landolásával az ázsiai országnak elsőként sikerült űreszközt juttatnia a Hold túlsó oldalára. Miután a szerkezet talajt ért a Von Kármán-kráterben, el is kezdte visszaküldeni első felvételeit.
A szakértők bíznak benne, hogy a Csange-4 segítségével jobban megérthetik a Hold struktúráját és geológiáját. A robot landolási helyszínét, a Von Kármán-krátert a magyar származású fizikusról és matematikusról, Kármán Tódorról nevezték el. A szakértők választása azért esett a mélyedésre, mert ez a Naprendszer legősibb becsapódási krátere, és egyben a legrégebbi és legmélyebb medence a Holdon.
A kép forrása.
A Hold egy kötött tengelyforgású égitest, azaz mindig ugyanazt a felét mutatja anyabolygója, vagyis a Föld felé. A túlsó oldalon az égitest blokkolja a kommunikációt, a Csange-4 ezért egy közvetítő műholdat használ az adatok továbbításához.
A robot egy kísérleti kertet is szállít, melyben különböző növények és selyemhernyók élnek. A kert segítségével a kutatók azt szeretnék felmérni, hogy miként lehet növényeket termeszteni, illetve állatokat tenyészteni az űrben. Ennek megismerése kiemelten fontos, ha a jövőben szeretnénk bázisokat létrehozni a Holdon és a Marson.
A Csange-4 után most a Jáde Nyúl 2 nevű holdjáró is kigördült a leszállóegységből. A szerkezet korábban is küldött már képeket a felszínről, most viszont a Csange-4 lander felé fordult, és róla készített fotókat, a lander pedig a rovert fotózta.
A Jáde Nyúl 2 a Csange-4 fotóján | A Csange-4 a Jáde Nyúl 2 fotóján |
Nem mindennapi betegséggel diagnosztizáltak egy fiatal nőt Kínában: egyetlen férfi hangját sem hallja, míg a nők beszédét tisztán érti.
A páciens, akit csak Chenként neveztek meg, azt mondta, egyik este rosszul érezte magát, és csengett a füle. Nem is foglalkozott különösebben a dologgal, azt hitte, alvás után majd jobban lesz. Azonban, mikor másnap reggel felébredt, egyetlen szót sem hallott abból, amit a barátja mondott neki.
A nő pánikba esett, és azonnal felkeresett egy orvost. Nagy meglepetésére az őt kezelő doktornő minden szavát tisztán hallotta.
Lin Xiaoqing fül-orr-gégész specialista azt mondta: „Hallotta minden szavam, amikor beszéltem hozzá, azonban amikor egy férfi páciens sétált be, egyáltalán nem hallotta, mit mond.”
A doktornő alacsony frekvenciájú halláskárosodással diagnosztizálta Chent, aki azt mondta, az utóbbi időben sokáig dolgozott, elég stresszes időszaka volt, és keveset aludt. Az orvos szerint a fáradtság és a hosszú napokig tartó stressz hozzájárulhatott ahhoz, hogy a nő mélyebb hangok iránti érzékenysége csökkenjen, és emiatt csak az élesebb, magasabb frekvenciájú hangokat hallja, mint például a nők hangja. A doktornő azt mondta, fontos, hogy az ilyen tüneteket gyorsan kezeljék, és szerinte Chen teljesen fel fog épülni.
Forrás: origo.hu
Copyright: Kiss & Kiss (2017)