9 évesen villamosmérnökként diplomázik
Mi történne, ha beleesnénk egy fekete lyukba?
Megmagyarázhatatlan jelenséget találtak az űrben
Mélytengeri szörny a tengeralattjáró mögött
Legalább 145-ös IQ-val rendelkezik a 9 éves Laurent Simons, aki azért lett híres, mert decemberben megszerezheti az alapfokú (BA) képzést az Eindhoveni Műszaki Egyetemen.
Az Amszterdamban élő gyerekzseni villamosmérnöknek tanul, és úgy tervezi, ha lediplomázott, belekezd a PhD fokozat megszerzésébe, nyilatkozta édesapja a CNN-nek. Bár a gyerek nagyszülei mondogatták a szülőknek, hogy Laurent különleges képességekkel bír, ők úgy vélték, ez csak amolyan elfogult túlzás – ám egy idő után a kisfiú tanáraitól is hasonló visszajelzéseket kaptak. „Felfigyeltek valami nagyon különlegesre vele kapcsolatban. Azt mondták, olyan az agya, mint egy szivacs” – mondta édesapja.
Laurent gyorsabb tempóban halad a tanulmányaival, mint évfolyamtársai, de ez nem igazán szokatlan, hiszen vannak más diákok is, akik speciális helyzetben vannak, jellemzően leginkább sportolók, írta egy közleményben Sjoerd Hulshof, az egyetem illetékes oktatási igazgatója.
„Laurent egyszerűen rendkívüli. Ő a leggyorsabb az összes diák közül, aki valaha itt tanult. Nemcsak hiperintelligens, de nagyon megértő is” – méltatta az igazgató. A CNN a kisfiúval is beszélt, aki elmondta, hogy az elektrotechnika a kedvenc tantárgya és némi orvostudományt is tanulni fog. Az előremenetele eddig is figyelemfelkeltő volt, ezért már számos neves egyetem megkereste a világ különböző pontjairól. Azt azonban, hogy melyiket választja majd a PhD-hez, nem árulták el a szülei. „Az információk elsajátítása nem jelent gondot Laurent számára. Azt hiszem, a kutatásra fókuszál majd, és hogy a megszerzett tudását alkalmazva új dolgokat fedezzen majd fel” – nyilatkozta az édesapja, Alexander Simons.
Bár a kisfiú helyzetében ez teljesen lehetetlennek tűnik, családja igyekszik megóvni attól, hogy túl komollyá váljon. „Meg kell teremtenünk az egyensúlyt, hogy gyerek tudjon maradni, de a tehetségét is tudja kamatoztatni” – mondta az édesapja. Akárcsak más gyerekek, Laurent is szeret játszani a kutyájával vagy a telefonjával. Csakhogy ő már azt is tudja, mivel szeretne foglalkozni: mesterséges szervek fejlesztésével. Ha ilyen ütemben halad, ez nincs is olyan távol, de azért előtte még elutazna pihenni Japánba.
Nem túl életszagú felvetésről van szó, hiszen a legközelebbi feltételezett fekete lyuk, az A0620-00 3 ezer fényévre fekszik.
A fekete lyuk felé zuhanó ember a külső szemlélő számára hol összezsugorodna, hol kitágulna, és lassítva haladna. Az eseményhorizonthoz érve aztán megmerevedne, majd elemésztené a forróság.
Belülről viszont másként festene a folyamat: az ember szabadesésben hullana, nem érezné a gravitációt, de élne. Az eseményhorizonton túl az idő és a tér szerepe megcserélődik, a fekete lyukból az ember nem képes szabadon kilépni, az időben viszont kedve szerint utazhat. Az ember a fizika ismert törvényei alapján tehát egyik formájában megsemmisülne, az eseményhorizonton túl viszont korábbi önmagának másolata fennmaradhatna. Mindez Einstein relativitáselméletének tudható be: a fekete lyukon kívülről és belülről teljesen más tapasztalható.
Fontos kiemelni, hogy mindez a tudomány mai ismeretei alapján feltételezhető. Egyelőre nem sikerült belülről megvizsgálni egy fekete lyukat, és úgy tűnik, hogy felesleges is lenne, hiszen az eseményhorizontból nem tudna kilépni az összegyűjtött információ.
Távoli rendszerek olyan módon vannak összehangolódva, amit az asztrofizika mai ismeretei alapján nem lehet megmagyarázni.
„Szakértők egy csoportja olyan galaxisokat azonosított több millió fényévre, amelyeket példátlan intergalaktikus struktúrák kötnek össze” – írja a Futurism. A kutatók szerint a felfedezés alapján érdemes lehet átgondolni az univerzumról kialakított képet.
Hjeop Lí, a Koreai Csillagászati és Űrtudományi Intézet munkatársa úgy véli, lehetetlen, hogy mintegy 20 millió fényévvel elválasztott galaxisok közvetlenül legyenek interakcióban egymással. Éppen ezért feltételezhető, hogy valamilyen ismeretlen megastruktúra kapcsolja őket össze.
A kutatók már számos, látszólag együtt mozogó rendszert is találtak. Lí és kollégái most több száz olyan galaxist írtak le, amelyek távol vannak ugyan egymástól, mégis összehangoltan forognak. A kozmológia egyelőre csak ennél jóval kisebb mértékű szinkronizáció létezését ismeri.
A Nemzeti Óceanográfiai és Atmoszférakutató Hivatal (NOAA) távirányítású tengeralattjárója épp az óceán fenekén teljesített küldetést, amikor az óriáskalmár megközelítette. A találkozást képen örökítették meg.
A fotót egy másik kutatóeszköz, a Seirios készítette, ami folyamatosan dokumentálja az óceánaljzatot vizsgáló robot munkáját. Az óriáskalmárok a mélytengerek lakói, akár 13 méteresre megnőhetnek. Pontosan nehéz meghatározni, mekkora lehetett a tengeralattjáró mögött lopakodó példány, annyi biztos, hogy a robot hossza 3 méter, ennél biztosan termetesebb volt az állat.
A történet nem a legendás hidegvére miatt „jégembernek” hívott Forma 1-es versenyző Kimi Räikkönenről szól, de még csak nem is az X-men sci-fi sorozat szuperhőséről, a valóban egy UFO magazinba illő történet megtörtént.
A kép illusztráció, nem a történetben szereplő személyt ábrázolja.
A különös esetet a Montreal Gazette 1980. december 30-i száma írta meg először, és ennek az újsághírnek a szövegét vette át három évtizeddel később a legtöbb facebookos lájkvadász oldal. Ez mondjuk nem is csoda, hiszen ha valamire, hát a figyelem megragadására tényleg messzemenőkig alkalmas a tizenkilenc éves minnesotai lány esete.
Jean Hilliard december 19-én este a család autójával éppen hazafelé tartott egyik ismerősétől, amikor a kocsi lerobbant, ő pedig kénytelen volt segítségért indulni a mínusz 22 fokos farkasordító hidegben. Mivel nem túl messzire egy farm fényeit látta, ezért még sapkát sem húzott, télikabátban és egy vékony sálban vágott neki a sétának.
Miután a farmon nem talált senkit, ezért továbbindult a kocsitól három kilométerre lévő másik épület fényei felé. Végül ennek az épületnek az udvarában, a bejárattól nagyjából négy méterre esett össze, és itt találta meg élettelennek tűnő testét Wally Nelson, amikor reggel hét órakor munkába indult. Így emlékezett vissza a nem túl kellemes reggeli meglepetésre:
– Az arca olyan fehér volt, mint egy kísértetnek, és a teste olyan merev és kemény volt, akár egy pálcás jégkrém.
Wally kórházba rohant vele, ott azonban dr. George Sather sem volt sokkal derűlátóbb:
– Mi is azt hittük, hogy a lány halott. A testhőmérséklete olyan alacsony volt, hogy a mérőeszközeink nem is regisztrálták. Vérnyomásnak, pulzusnak nyoma sem volt. A lány szemgolyói keményre fagytak és a lába is csonttá fagyott a csizmájában.”
Az orvosok még egy tűt sem tudtak beleszúrni az alkarjába, hogy infúziót adhassanak neki. Aztán dr. Sather észrevette, hogy a lány lélegzik, de elképesztően lassan, percenként kettőt vagy hármat, a szíve pedig alig vert nyolcat hatvan másodperc alatt. Jean testét azonnal betekerték egy langyos vizet keringető matracba, és oxigént adtak neki. Néhány órával később aztán a húsa annyira felengedett, hogy végre be tudták neki kötni az infúziót.
Amikor a testhőmérséklete elérte a normál szintet, még mindig nem volt eszméleténél, és az orvosok meg voltak győződve róla, hogy ha meg is tudják menteni a karjait, egészen biztosan amputálniuk kell a lány mindkét lábát. Aztán ahogy teltek a napok, kiderült, hogy még egy lábujját sem kell levágniuk.
Az esetet dr. Sather is elképesztőnek nevezte. Két hét elteltével Jean úgy távozott a kórházból, hogy az orvosok rá nézve kizártak minden maradandó egészségromlást. Teljesen felépült. Kezelőorvosai, élükön a fagyásspecialista Dr. George Sather-rel egyetértésben kijelentették: „Fogalmunk sincs miért van életben.” l
Copyright: Kiss & Kiss (2017)