Láthatatlan tömeggyilkos rejtőzött a tó mélyén
1986-ban fullasztó köd lepte el a kameruni Nyos-tó környékét, a katasztrófa több mint 1700 ember életét követelte. A mai napig nem tudni, pontosan hogyan következhetett be a tragédia.
Elhullott állatok a katasztrófa helyszínén
1986. augusztus 21-én történt az egyik legfurcsább, legbizarrabb katasztrófa a történelemben. Mindenféle előjel nélkül az inaktív vulkánon fekvő Nyos-tóból több százezer (egyes becslések szerint 1,6 millió) tonna szén-dioxid robbant ki a levegőbe.
A halálos felhő 100 kilométer per órás sebességgel terjedve borította be a vidéket, összesen 1746 embert és 3500 háziállatot fojtva meg. Eközben a tó közvetlen környékének vegetációját leszámítva a helyi növényvilág teljesen érintetlen maradt.
Az esemény egy megelevenedő bibliai csapásra hasonlított, a tó körüli 25 kilométeres körzetben a szén-dioxid teljesen kiszorította a levegőt. Sokakat álmukban ért a halál, az áldozatok orrából és szájából vér szivárgott. Még a rovarok is élettelenül hevertek a földön. A holttestek bőre elszíneződött, amit a gázfelhőben oldott sósav okozhatott.
Ami biztos, hogy a Nyos-tóból augusztus 21-én, éjjel 21 órakor hatalmas mennyiségű szén-dioxid szabadult ki. Ez a gáz nehezebb a levegőnél, így hamar lesüllyedt a völgyekbe, és beterítette az egész környéket. Normális körülmények között azonban a több százezer tonna szén-dioxid a tó mélyén van csapdába ejtve, ezen a napon viszont valami kirobbantotta onnan.
A Nyos-tó közvetlenül a katasztrófa után (Wikimedia Commons)
A kevés túlélők egyike volt Joseph Nkwain, aki három órával a tragédia után ébredt fel. Így számolt be az eseményről a Plymouth Egyetem kutatójának:
„Nem tudtam beszélni. Eszméletlen lettem. Képtelen voltam kinyitni a számat, mert valami elképzelhetetlenül rossz szagot éreztem. Hallottam a lányom horkolását, amiben semmi természetes nem volt, iszonyúan hangzott. Próbáltam az ágyához menni, ám ekkor összeestem... Sérülések voltak a karomon, de nem tudom, hogyan szereztem őket. Beszélni szerettem volna, de nem kaptam levegőt... A lányom addigra már halott volt.”
Nem tudni, mi tette lehetővé, hogy a mélyben található, gázokkal szennyezett víz a felszínre törjön. Elképzelhető, hogy földrengés, földcsuszamlás vagy vulkánkitörés okozta a jelenséget, esetleg heves esőzés keverte fel a vízrétegeket. Bármi is történt, katasztrofális következményekkel járt.
A tó átvitt értelemben felrobbant, a jelenséget a szaknyelv limnikus kitörésnek nevezi. Ennek során a vízből előtörő gáz 91 méter magasba lövellt, és kisebb cunamit idézett elő.
Konkrét, kézzel fogható tudományos magyarázatok híján néhányan összeesküvés-elmélettel álltak elő. Eszerint a kitörést egy bomba felrobbantása okozta, a katonai kísérletet pedig az izraeli és a kameruni kormányzat titokban végezte el. Ezt a vad elképzelést ugyanakkor semmivel sem sikerült bizonyítani.
Furcsa, de két évvel a 86-os katasztrófa előtt egy hasonló kitörés játszódott le a Monoun-tó esetében, akkor 37 emberrel végzett a gyilkos szén-dioxid. Akárcsak a Nyos-tónál, ekkor sem derült ki, mi váltotta ki a folyamatot. A tavak gáztartalmának kivonására évek óta nagy erőfeszítések történnek, hogy megelőzzék a kitöréshez elegendő mennyiség felhalmozódását. 2001-ben mérnökök egy csoportja szívócsöveket engedett a tóba, majd 2011-ben újabb csövekkel próbálták tehermentesíteni a tavakat a halálos gázoktól.
Egy másik probléma is felmerült azonban, méghozzá az, hogy a tó körüli sziklafalak az idők folyamán meggyengültek, és egy kisebb fölmozgás hatására bármikor leomolhatnak. A természetes gát megsemmisülésével a víz akadálytalanul elönthetné a környékbeli falvakat. Bár azóta egy mesterséges gát is létesült egy lehetséges katasztrófa elhárítására, ez sem mondható biztos védelemnek.
Copyright: Kiss & Kiss (2017)