November

150 éve született Marie Curie

Az ember, akit a Holdon temettek el

Gyere E.T. várunk ...!

Elvégezték az első emberi fejátültetést

150 éve született Marie Curie

Nem mehetett egyetemre, vagyonát elvesztette, házasságát megtiltották, ő mégis megtalálta a helyét egy olyan világban, ahol a nőknek nem sok szavuk volt – sőt világraszólót alkotott. Egy Nagy-Britanniában készült felmérés során a megkérdezettek negyede nyilatkozott úgy, hogy Marie Curie gakorolta a legnagyobb hatást a társadalomra az elmúlt két évszázad során. A kerek évforduló apropóján fussunk át élete fő történésein...

Nem vették fel az egyetemre, mert nő volt

Maria Sklodowska tanár szülei ötödik gyermekeként született Varsóban 1867. november 7-én. Nagyapja gimnáziumi igazgató, anyja egy leányintézet vezetője volt, így a neveltetése révén egyértelmű volt számára, hogy komolyan vegye a tanulást. Az érettségijét kiváló eredménnyel tette le, ennek ellenére az egyetemre nem vették fel, mivel nő volt, és akkoriban a nők művelődését finoman fogalmazva sem pártolták.

A történelmi események sem igazán játszotta Maria kezére a továbbtanulást illetően. Az 1863-as lengyel felkelést az orosz cár megtorolta, ennek következtében Maria családja elvesztette vagyonát, így már lehetőségük sem maradt a gyerekeknek egyetemre menni. Maria évekig vidéki rokonoknál volt kénytelen élni, majd apjával Varsóban próbált újra szerencsét magántanítóként.

Szegénysége miatt nem vette feleségül a szerelme

Maria és testvére a megpróbáltatások ellenére sem tettek le arról a tervükről, hogy egyetemre menjenek, így testvérével abban állapodott meg, hogy segíti őt párizsi tanulmányaiban anyagilag, majd cserélnek, és később testvére támogatja majd őt egyetemi évei alatt. Maria ezért nevelőnőnek állt egy földbirtokos családnál, hogy pénzt keressen, ahol beleszeretett Kazimierz Zorawskiba, egy fiatal, matematikusnak készülő ifjúba. A fiú szülei a kölcsönös szerelem ellenére is megtiltották a házasságot, mert nem akarták, hogy nincstelen lány házasodjon közéjük.

Így Maria nemcsak a szerelmét, hanem az állását is elveszítette, és kénytelen volt másik munka után nézni. A szakítás hatalmas lelki traumát okozott neki és a férfinak is. Mariának évekbe telt, mire kiheverte szerelme elvesztését, Zorawski pedig élete végéig nem tudta elfelejteni Mariát, és még időskorában is kijárt szerelme szobrához emlékezni a közös időkre.

Munkamániájának köszönhette a férjét

Maria a szakítása után házitanítónak állva kereste a betevőjét, közben pedig beiratkozott első tudományos tréningjére Mengyelejev asszisztenséhez Varsóban. 1891-ben Párizsban megkezdte egyetemi tanulmányait is a Sorbonne természettudományi karán, ahol matematikát, fizikát és kémiát tanult. Egy szegényes padlásszobában éldegélt, nappal tanult, este magánórákat adott, hogy megéljen. 1893-ban fizikából, 1894-ben matematikából diplomázott, ezután pedig munkát kapott professzorának kutató laboratóriumában.

Ekkoriban ismerkedett meg későbbi férjével, Pierre Curie-vel egy társasági összejövetelen. A közös érdeklődés sodorta őket egymás felé, mivel mindketten a mágnesességet vizsgálták. A szimpátiából szerelem lett, a szerelemből pedig 1895-ben házasság. Ettől kezdve közös laboratóriumban dolgoztak együtt, szinte minden idejüket egymásnak és felfedezéseiknek szentelték, két lányuk születése után teljes lett a családjuk.

Ő volt az első nő, akit Nobel-díjjal tüntettek ki

Marie Curie tudományos munkája során világraszóló felfedezéseket tett, amelyeket igyekezett minél gyorsabban saját neve alatt levédetni és publikálni róluk, mivel akkoriban hajlamosak voltak nem elismerni és másnak tulajdonítani a nők tudományos munkáit. Madame Curie, ahogyan akkoriban nevezték őt, felfedezte ugyanis a polóniumot és a rádiumot, és ezekkel az anyagokkal, valamint az uránnal végzett kísérletei során számos fontos eredményre jutott.

1903-ban, ugyanabban az évben, amikor doktorált, férjével megosztva megkapta a fizikai Nobel-díjat a radioaktív sugárzás kutatásáért. Marie és Pierre nem voltak jelen Stockholmban a díjátadón, nem is szerették a fényűzést, és a kitüntetéssel járó pénzösszeget is átlagos dolgokra fordították. Kitapétázták belőle a lakásukat, felújították a fürdőszobájukat, a maradék pénzt pedig szétosztották diákjaik és ismerőseik között.

A Nobel-díj egy csapásra híressé és elismertté tette a Curie házaspárt. Pierre ennek köszönhetően engedélyt kapott saját laboratóriumának felállítására a Sorbonne-on, ahol professzornak nevezték ki, Marie-t pedig kutatási igazgatónak tette meg az egyetem, ami hatalmas szó volt akkoriban egy nő számára. Marie életében minden tökéletesnek tűnt akkoriban, rátalált a szerelem, két gyermek édesanyja volt, ráadásul sikeres és elismert kutatónő.

A boldog hétköznapok azonban egy csapásra megszűntek, amikor férje, Pierre 1906-ban váratlanul meghalt egy utcai balesetben. Marie hirtelen egyedül maradt a magánéletben és a munkában egyaránt. Pár héttel a haláleset után kinevezték őt Pierre helyére professzornak az egyetemen, ezzel ő lett az első nő professzor, ő pedig belevetette magát a munkába, hogy valahogyan egyáltalán tovább tudjon létezni a mindennapokban, és fájdalmáról elterelje a figyelmét. További munkásságáért 1911-ben megkapta a kémiai Nobel-díjat is, és közreműködésével megalapították a Rádium Intézetet, ahol kémiai, fizikai és orvostudományi kutatásokat végeztek.

Botrányos szerelmi viszonya majdnem a karrierjébe került

Marie Curie ugyan sikeres nőnek mondhatta magát a munkájában, de a magánélete romokban hevert férje halála után. 1910-1911 között viszonyt folytatott Paul Langevin fizikussal, amely kapcsolat majdnem Marie karrierjébe került. A férfi ugyanis nős volt, elhagyta a feleségét Marie-ért, a közvélemény pedig ezt nem igazán tolerálta. Az újságok tele voltak e „botránnyal”, Marie pedig szó szerint belebetegedett, depresszióval kezelték egy ideig. A kapcsolatnak végül befellegzett. Az ügy érdekessége, hogy évtizedekkel később Marie egyik unokája éppen Langevin unokájához ment feleségül.

Marie, mint az addigi magánéleti traumákat, a Langevin-ügyet is úgy próbálta ellensúlyozni, hogy beleásta magát a munkába. Az első világháborúban a sebesült katonák gyógyítását segítette egy újfajta módszerrel. Mozgatható rádiumcsövekből álló gépeket hozott létre, amelyekkel pontosabban tudták diagnosztizálni a sérüléseket. A háború során egyébként a Nobel-díjainak arany medálját közcélokra ajánlotta fel. A hírneve és a saját tragédiái ellenére azon kevesek egyike volt, akik soha nem felejtették el, honnan indultak, és ember tudott maradni egy embertelen világban, még a világháború időszakában is.

A háború utáni borzalmas állapotok között sem hagyott fel tudományos munkáival, hanem Amerikába utazott, és onnan teremtette elő a szükséges pénzt a munkák folytatásához, valamint a Varsóban is megalapított Rádium Intézet felszerelésének beszerzéséhez. Az ő vezetése alatt vizsgálták először a rákos sejtek radioaktív izotópokkal való kezelésének lehetőségét is.

Koporsóját 3 cm-es ólomréteg borítja

Marie, bár rengeteg fantasztikus felfedezésre jutott a radioaktív sugárzással kapcsolatban, a legfontosabbra nem jött rá, méghozzá arra, hogy az emberi szervezetre nézve veszélyes, halálos következményei vannak. 1934-ben, 67 éves korában aplasztikus anémiában halt meg, amelyet a csontvelő elégtelen működése, rákja okozott.

A tragédiát majdnem biztosan a káros hatású, ionizáló sugárzás okozta, amelyről Pierre-nek és neki sem volt fogalma. Mindketten a párizsi Panthéonban vannak eltemetve – Marie az első nő, aki a saját érdemei miatt került oda. 

Bár a Curie házaspár személyes tárgyai, főként tudományos jegyzetei hatalmas jelentőségűek, de ezeket kutatni, sőt, egyáltalán megtekinteni igen veszélyes: a párizsi nemzeti könyvtár nem tiltja a betekintést, de minden érdeklődőnek alá kell írnia, hogy tudomásul veszi, hogy az intézmény semmiféle felelősséget sem vállal a látogatás esetleges következményei miatt. A házaspár jegyzeteinek megtekintéséhez védőruházat viselése is kötelező.  Ugyanez a helyzet Madame Curie holttestével is – pontosan ezért borítja a koporsóját majdnem három centiméter vastag ólomréteg. A jegyzetek a rádium 226-os izotópjával fertőzöttek, és még legalább 1500 évre van szükség ahhoz, hogy a sugárzás intenzitása feleződjön – az izotóp feleződési ideje ugyanis 1601 év.

Munkásságát lánya folytatta, aki 1935-ben szintén Nobel-díjat kapott tevékenységéért. Életét számos filmben és könyvben feldolgozták, életrajzát először saját lánya írta meg. Nevével számos intézetet és kutatóközpontot fémjeleznek a mai napig is. Nőként eszével és emberségével egy nehéz korszakban is kitörölhetetlenül beírta magát a történelembe.

Az ember, akit a Holdon temettek el

Az emberek mindig is vonzódtak az extrém és látványos temetési szertartásokhoz és helyszínekhez, elég ha a piramisokra gondolunk, vagy a vikingek temetkezési szokásaira a lángoló hajókkal. Ez a 21. században is megvan, ma a legmenőbb temetkezési mód az űrtemetés; több cég is ajánl megoldásokat rá, hogy az elhunyt hamvait egy kapszulában Föld körüli pályára juttassuk, ahol egy ideig keringenek, majd végül hullócsillagként végzik a légkörbe visszajutva. Valljuk be, van némi romantikája a dolognak, még ha nem is olcsó: 3-5 ezer dollárt kérnek érte. Az első ilyen temetést egyébként a Star Trek atyja, Gene Roddenberry kapta, az ő hamvait a Columbia űrsikló vitte fel az űrbe 1992-ben (mondjuk az lett volna az igazi, ha az Enterprise viszi az utolsó útjára, de hát semmi nem tökéletes).

És van egy még ennél is egy fokkal extrémebb űrtemetési mód, amit eddig egyetlen ember kapott csak meg: a Holdra temetés.

Mivel a Holdra legutóbb 1972-ben tette ember a lábát (az Apollo 17 legénysége), a dolog technikai megvalósítása elég problémás: kell hozzá egy űreszköz, ami becsapódik a Holdba, hogy ott így egy kráterben találjon örök nyugalomra az elhunyt. Eugene Shoemaker geológus-csillagász, a bolygó-tudományok egyik úttörője esetében ez pont így történt.

Shoemaker nevét leginkább a Levy-Shoemaker 9 üstökös kapcsán ismerheti a nem csillagász közönség. Ez az üstökös arról híres, hogy 1994-ben összeütközött a Jupiterrel, és máig ez a legnagyobb bolygóbecsapódás, amit a csillagászok meg tudtak figyelni. Egyébként a meteoritkráterek egyik vezető kutatója volt, részt vett a Holdra szálló amerikai űrhajósok kiképzésében, sőt, egy ideig ő maga is esélyes jelölt volt a Holdra utazásra, mint geológus specialista (egészségügyi problémák miatt nem mehetett végül).

Shoemaker 1997-ben halt meg autóbalesetben, és a NASA felajánlotta a családja számára, hogy a világ első holdbéli temetésével tiszteleg az emléke előtt. A tudós hamvait (pontosabban a hamvai egy részét) tartalmazó kapszulát a Lunar Prospector Hold-szondára rögzítették, ami 19 hónapig keringett a Hold körül, és ezalatt rengeteg fontos megfigyelést és mérést végzett, például több helyen kimutatta a talajban a jégkristályok jelenlétét. A misszió végeztével aztán 1999 július 31-én a szonda a Hold déli sarkvidékének örök sötétségbe burkolózó részén, éppen a Shoemakerről elnevezett kráter közelében becsapódott a felszínbe, örök nyugalomra helyezve a csillagász hamvait.

Gyere E.T. várunk...!

A hollywoodi filmek és a tudományos-fantasztikus regények táplálják azt az elképzelést, hogy az idegenek szörnyszerű lények, amelyek nagyon különböznek az emberektől. Egy új kutatás azonban arra utal, hogy sokkal több hasonlóság lehet köztünk és földönkívüli szomszédjaink között, mint azt eredetileg feltételeztük.

Az International Journal of Astrobiology folyóiratban megjelent tanulmányban kimutatják, hogy az alieneket feltehetőleg ugyanazok a folyamatok és mechanizmusok alakították a természetes szelekció útján, amilyenek az embereket.

„Nagyon nehéz azonban jóslásokba bocsátkozni az idegenekkel kapcsolatban. Csak az élet egyetlen példája áll rendelkezésünkre, a földi élet, ebből tudunk extrapolálni.” – mondta Sam Levin, az Oxfordi Egyetem Zoológiai Tanszékének kutatója.

„Egy megközelítést kínálunk, amely az evolúciós elméletet használja, hogy olyan jóslatokat készítsünk, amelyek függetlenek a földi részletektől. Ez hasznos megközelítés, mivel az elméleti predikciók olyan alienekre is alkalmazhatók, amelyek például szilícium alapúak, nincs DNS-ük és nitrogént lélegeznek.” – folytatta a kutató.

A fajok összetettsége a földön egy maroknyi eseménynek, úgynevezett nagyobb átalakulásnak köszönhető. Ezek az átalakulások akkor következnek be, amikor elkülönülő organizmusok egy csoportja magasabb szintű organizmussá evolválódik. Ilyen például az egysejtű–többsejtű átalakulás. Mind az elméleti, mind a gyakorlati adatok arra utalnak, hogy a nagyobb átalakulások bekövetkezéséhez rendkívüli körülmények szükségesek.

„Azt még nem tudjuk megmondani, vajon az alienek kétlábon járnak-e vagy nagy zöld szemük van. De hiszünk abban, hogy az evolúciós elmélet egyedi plusz eszközt ad ahhoz, hogy megpróbáljuk megérteni, milyenek lehetnek a földönkívüliek.” – mondta Levin.

Egyelőre persze még azt sem tudjuk létezik-e élet, pláne hozzánk hasonló vagy magasabb fejlettségű élet az univerzumban. Az viszont tény, hogy potenciálisan több százezer élhető bolygó létezik csupán a mi galaxisunkban. A mostani kutatás kis lépéssel előrébb visz annak megválaszolásában, milyenek lehetnek a távoli bolygókon lakó lények, ha léteznek egyáltalán.

Élet rejtőzhet alig tizenegy fényévre tőlünk

Egy hűvös, Földhöz hasonló méretű bolygót találtak a Naprenszertől alig 11 fényévnyire.

Az újonnan felfedezett, a Ross 128b jelet viselő bolygó tulajdonságai alapján a kozmoszbeli élet utáni kutatás fő célpontjává vált. Ez a második legközelebbi exobolygó (Naprendszeren kívüli bolygó). A legközelebbi, a Proxima b kevésbé alkalmas az életre.

Az új bolygót a Chilében lévő La Silla Csillagvizsgálóban a nagypontosságú színképelemző segítségével fedezték fel.

A Ross 128b, az eddigi legcsendesebb közeli csillag kísérője

A Ross 128b hússzor közelebb kering csillaga körül, mint a Föld a Nap körül. De mivel fő csillaga, egy vörös törpe jóval kisebb és halványabb, mint a Nap, csak egy kicsivel több szoláris sugárzásban részesül, mint a Föld. Ebből következően felszíni hőmérséklete hasonló lehet a Földéhez. A mintegy 3500 ismert exobolygó többsége úgynevezett forró Jupiter, vagyis hatalmas gázóriás, amely főcsillagához közel kering, és az élettel összeegyeztethetetlen jellemzőkkel rendelkezik. A kisebb, Föld-méretű bolygók nagy része úgynevezett vörös törpék körül kering, ez a Tejútrendszer leggyakoribb csillagtípusa. A vörös törpék halvány csillagok, a körülöttük keringő kis tömegű bolygókat pedig úgy lehet észlelni, hogy megfigyelik az előttük elhaladó égitest okozta periodikus fényingadozásokat.

Ennek ellenére ezek a csillagok ritkán teremtenek az élet számára alkalmas feltételeket a körülöttük keringő bolygó számára, mert túl aktívak. Gyakran jóval aktívabbak, mint a Nap, időnként szuperflereket produkálnak. A flerek olyan napkitörések, robbanások a csillag fotoszférájában, amelyek következményeként töltött részecskék milliárdjaival bombázzák a környező világokat. Egy bolygó, viszonylag aktív vörös törpe körül keringve mintegy 30-szor több ibolyántúli sugárzásban részesül, mint a Föld. Ehhez képest a Ross 128b a „legcsendesebb” közeli csillag, amely körül mérsékelt hőmérsékletű exobolygó kering.

Izgalmas eredmények várhatóak az atmoszféra elemzéséből

Az asztronómusok lakható zónának nevezik azt az egy adott csillag körüli távolságot, ahol a hőmérséklet olyan, hogy a víz folyékony halmazállapotban képes megmaradni a bolygó felszínén. A lakható zóna magától a csillagtól függ: a vörös törpék halványabbak, tehát hűvösebbek, mint a Nap, így lakható zónájuk közelebb van, mint a Naprendszerben a Nap körüli zóna. Egyelőre még nem tudni biztosan, hogy a Ross 128b saját csillaga lakható zónájában van-e, de a kutatók szerint a -60 és +20 Celsius-fok közötti felszíni hőmérsékletével mérsékelt hőmérsékletűnek számít. A következőkben a kutatók a Ross 128b-hez hasonló közeli világok légköri összetevőit és kémiáját kívánják vizsgálni. A gázok, például az oxigén észlelése a bolygókon zajló biológiai folyamatokra engedhet következtetni.

Üzenetet küldtünk az idegen civilizációknak

Egy maroknyi tudós úgy döntött, hogy sokak félelme ellenére üzenetet sugároznak a világűrbe, hátha azt észleli egy idegen fejlett civilizáció – írja a Newsweek. A tőlünk 12,4 fényévre lévő GJ273 csillagrendszert célozták meg az októberben három napon leadott üzenettel, amely zenét, matematikai és technológiai információkat tartalmazott, valamint egy útmutatót, hogy miként küldjenek nekünk választ egy 25 év múlva esedékes napon.

Az üzenet elküldését a barcelonai Sónar zenei fesztiválon jelentették be, mert a rendezvény szervezői tervelték ki ezt az egészet, és a megvalósításba csillagászati szakértőket is bevontak a Katalán Űrkutató Intézettől és a METI projekttől. Az utóbbi a világszerte ismert SETI projekt párjának mondható, azzal a lényeges különbséggel, hogy nemcsak az űrből érkező jeleket akarják figyelni, hanem aktívan kommunikálni is akarnak az idegenekkel.

A METI projektje igencsak vitatott, és a fizikus Stephen Hawking az egyik legnagyobb ellenlábasuk. A tudós szerint az idegeneknek szólni végzetes hiba lehet, és olyan pusztulást eredményezhet, mint amit Kolumbusz partraszállása okozott az Amerikában élő őslakosok körében, akik nem jártak túl jól a gyarmatosítással.

Egyedül talán az megnyugtató, hogy a GJ273 jelű vörös törpecsillag viszonylag messze van tőlünk ahhoz, hogy csak úgy ideutazzon egy idegen űrflotta, már amennyiben létezik ilyesmi.

Az üzenetet október 16-án, 17-én és 18-án küldték ki, és mindegyik napon 11 percen át sugározták. Így az esetleg létező idegenek az újabb üzenetek segítségével ki tudják javítani a hibákat, hogy pontosan összerakják az eredeti tartalmat. 

Elvégezték az első emberi fejátültetést

Végrehajtották az első fejátültetést emberen, igaz, a bejelentést „kissé" árnyalja, hogy a műtétet holttesten végezték el. Ennek ellenére az eljárást kigondoló orvos, Sergio Canavero meg van győződve módszere helyességéről, és arról, hogy az éles műtét is simán fog zajlani. De vajon a társadalom kész megbirkózni a fejátültetés erkölcsi vonatkozásaival? És csakugyan tart már itt a tudomány?

Jogi, etikai kérdések

Véleménye szerint a beavatkozás meghosszabbíthatná azoknak az embereknek az életét, akiknek a testét – de nem a fejét – valamilyen gyógyíthatatlan betegség, például visszafordíthatatlan ideg- vagy izomsorvadás, illetve megállíthatatlan daganat támadta meg.

A bioetikával foglalkozók egy része, köztük Patricia Scripko neurológus és bioetikus a kaliforniai Salinas Valley Memorial Healthcare System-től úgy véli, hogy a műtét erkölcsi megítélése leginkább attól függ, miként definiálja valaki az emberi életet.

„Véleményem szerint ami sajátosan emberivé tesz bennünket, az az agykérgünkben lakozik. Ha valaki az agykérget módosítja, azzal magát az embert változtatja meg, és ennek az etikus volta kétséges lehet. Ám ebben az esetben az agykéreg módosításáról nincs szó.” Hozzáteszi ugyanakkor, hogy sok kultúra azért ellenezné a műtétet, mert hitük szerint az emberi lélek nem korlátozódik az agyra.

Ezen felül – csakúgy, mint bármilyen úttörő jellegű procedúra esetén – félelmek támadhatnak akörül is, hogy hová vezethet mindez. Nem ez-e az első lépés a lejtőn? Nem kezdik-e majd az emberek pusztán kozmetikai okokból lecserélni a testüket? 

Az első próbálkozások

Az első sikeresnek mondható fejátültetést Vlagyimir Gyemihov szovjet sebész végezte 1954-ben. Egy kölyökkutya felsőtestét (a fejét, vállát és mellső lábait) varrta hozzá egy nagyobb kutya hátához úgy, hogy az átültetett csonka állatot bekapcsolta a befogadó szervezet vérkeringésébe. Gyemihov többször is megismételte a kísérletet, de az átültetett fej 2-6 napnál hosszabb ideig sosem élt túl.

Az első olyan fejátültetést, amelyben az egyik állat saját fejét ténylegesen kicserélték egy másikéra, 1970-ben hajtotta végre a Western Reserve University School (Cleveland, Ohio, USA) sebészcsapata. A Robert White vezette csoport egy majom fejét transzplantálta egy másik állat testére. Az agy és a befogadó gerincvelő összekapcsolására nem tettek kísérletet, így a majom mozogni nem tudott, de mesterséges lélegeztetéssel életben tudták tartani. A befogadó test immunrendszere kilenc nap elteltével lökte ki a ráültetett fejet.

Nincs már technikai akadálya

Canavero úgy véli, hogy a technikai akadályok mára lényegében elhárultak.

Az eljárás fontos összetevője mind a test-recipiensnek tekintett fej, mind a donor-test hűtése, miáltal mindkettőben megnyújtható az oxigénhiányos szövetkárosodás nélkül átvészelt idő. A legérzékenyebb lépés a gerincvelők átvágása; ezt megelőzően mindkét nyakat kipreparálják, és az ereket csövekkel kötik össze.

Canavero szerint a gerincvelő tiszta átmetszése kulcsfontosságú. Miután ez megtörtént, a recipiens fejet ráhelyezik a donor testre, és a gerincvelőket – melyeket a sebész szorosan összefogott spagettikötegként jellemez – megkísérlik összeforrasztani. Ennek érdekében a területet a polietilén-glikol nevű vegyülettel öblítik át, és ugyanezzel még órákon át újból és újból körbeinjekciózzák. Ahogy a forró víztől összetapad a száraz spagetti, úgy segíti elő a polietilén-glikol a lipid-természetű sejthártyák összeolvadását – állítja a sebészprofesszor.

Végül összevarrják az ereket és az izmokat, és a recipienst – bármiféle mozgást megelőzendő – három-négy hétig mesterséges kómában tartják. Ez idő alatt beültetett elektródok segítségével rendszeresen stimulálják a gerincvelőt, mert a kutatások azt mutatják, hogy ez elősegíti az új idegi kapcsolatok kialakulását. Canavero azt jósolja, hogy a kómából felébredve a páciensek képesek lesznek érezni és mozgatni az arcukat, és korábbi hangjukon fognak tudni megszólalni, valamint bízik abban, hogy fizioterápia segítségével egy éven belül újra járnak majd. Canavero elmondta: a módszer kipróbálására már több önkéntes is jelentkezett náluk, akik szeretnének új testet kapni.

 

Az első emberi fejátültetés

2017 novemberében Canavero egy bécsi sajtótájékoztatón bejelentette, hogy végrehajtották az első emberi fejátültetést holttesten. Szerinte a „főpróba” során sikeresen bizonyították, hogy képesek összekötni a gerincvelőt, az idegeket és a vérereket, ezáltal pedig a test és az idegen fej egy szervezetként tud funkcionálni. Hozzátette: az operáció 18 óra alatt elvégezhető, ami létfontosságú ahhoz, hogy a műtét sikeresen végződhessen. A sebész szerint készen állnak arra, hogy a technikát élesben is bevessék, ehhez azonban egy önkéntes jelentkezésére lenne szükség.

A következő lépés mindenesetre az lesz, hogy a fejátültetést agyhalott betegeken is elvégzik.

Szkeptikus fogadtatás

Bár a sajtótájékoztatón Canavero nem fukarkodott a nagy szavak használatával, konkrét bizonyítékokkal nem állt elő, az eljárás pontos menetét nem osztotta meg a hallgatósággal, ami gyanakvásra ad okot. Mindenesetre azt ígérte, az elkövetkező napokban megjelentetik a műtétet ismertető tanulmányukat.

Jól jellemzi a bizalom hiányát, hogy az operációra eredetileg jelentkező orosz férfi időközben visszatáncolt a beavatkozástól, így most egy új páciensre lenne szüksége az orvosoknak.

Canavero a kínai Harbini Orvostudományi Egyetem kutatóival korábban már kísérletezett patkányokon, egereken és kutyákon, az eredmények pedig nem voltak túlságosan biztatóak, az állatok nem maradtak hosszú ideig életben.

Az orvostársdalom nagy része is úgy véli, a fejátültetés nem több őrült képzelgésnél. Egyelőre mind szakmai, mind etikai szempontból rendkívül sok vitát vált ki, és inkább egy horrorfilm sztorijára emlékeztet, mint tudományos lehetőségre. Az viszont tény, a műtét természetesen nagy kihívást jelent, hiszen össze kellene kötni a gerincvelőt (ami eddig senkinek sem sikerült), és nagy a kilökődés veszélye is, de siker esetén forradalmasítaná az orvostudomány e területét.