Főoldal Hírek a nevelés és az oktatás világából. Oktatás Humor Természetjárás Galéria Üzenet

LÁTOGATÓK:

Március

Hogyan alakult ki a Föld légköre?

Az ember, aki csövet vezetett a saját szívébe

Ötéves a világ legfiatalabb anyája

Újra megszólalt a háromezer éves egyiptomi főpap múmiája

Egy féreg lehet az „örök élet” kulcsa

Élőlényt találtak a csernobili reaktorban, a sugárzást eszi

Hogyan alakult ki a Föld légköre?

Kutatók szerint a Föld 4,6 milliárd évvel ezelőtt alakult ki. Az ősbolygó légköre hidrogénből, héliumból, metánból, ammóniából, vízgőzből és kén-hidrogénből állt, viszont ezek valamilyen folyamat útján elillantak a légkörből.

Több hipotézis is keletkezett az elsődleges légkör disszipációjával kapcsolatban:

  • A Föld kialakulásával légkör is keletkezett, de egy kozmikus katasztrófa során elveszett
  • Volt elsődleges légkör, de az elemek nagy szökési sebessége miatt a napszél kifújta.

Az elsődleges légkör kozmikus eredetű volt, de elveszett. A jelenlegi légkörünk másodlagos (nem kozmikus eredetű).

A bolygó folyamatosan gravitációsan húzódott össze, belsejében megnőtt a nyomás, kialakult egy olvadt mag és beindult a vulkanizmus. A másodlagos légkörünk tehát a földi belső folyamatokból ered, egyrészt a vulkanizmus (szén-dioxid, nitrogén, kén, vízgőz, szén-monoxid) másrészt a radioaktív bomlás (argon (kálium bomlásterméke)) révén. A légkörünk ekkor főként nitrogén és kisebb mértékben szén-dioxid és vízgőz tartalmú lehetett.

Több mint százmillió év alatt a légkör fokozatosan lehűlt, ezért a vízgőz nagy része lecsapódott, kialakítva a felhőket, majd létrehozva az ősóceánokat, amibe aztán a szén-dioxid nagy része beoldódott.  A tudósok úgy gondolják, hogy az élet kialakulásának kezdetén tiszta nitrogén légkörünk volt, amiben még nem volt oxigén. Az élet az óceánokban kezdődött és nagyon sok ideig csak a víz alatt volt lehetséges az élet.

Az élethez energiaforrás szükséges. Energiát a Nap tud biztosítani, de a sugárzással együtt jár az UV sugárzás is, ami a szerves molekulák közti kötéseket bontja. A víz védelmet biztosít az UV sugárzás ellen, de egy bizonyos mélység alatt nincs fény. Tehát az első élőlények az óceánok mélyén lévő vulkáni hőforrásokból nyertek energiát. Fotoszintézis révén oxigén jut a légkörbe, ami hosszú idő elteltével felkeveredik a sztratoszférába. Az oxigénből a napsugárzás hatására ózon keletkezik, ami mindent átenged csak az UV sugárzást nem.

Az oxigén nagy része 3.5 milliárd év – 2 milliárd év-ig arra volt elég, hogy leoxidálja a felszínt és csak ez után kezdődik meg az oxigén szintjének növekedése. 400 millió évvel ezelőtt stabilizálódik a szint és beáll 21%-ra a biológiai tevékenység hatására.

A mai életkörülmények fenntartásának érdekében az oxigénből nem lehetne se több se kevesebb. Ha kevesebb lenne akkor nem lenne elég a mostani bioszférának, ha nőne, mérgezést és tüzeket okozna. A bioszféra a saját életfeltételeihez igazítja a légköri anyagok mennyiségét, nem csak egy passzív szenvedő, hanem aktív szabályzó is.

Forrás: Köpönyeg.hu    

Az ember, aki csövet vezetett a saját szívébe

„1960-ban lehetett, hogy élettan előadáson, a Puskin utcai intézetben – azt hiszem, az idősebb Hársing professzor lehetett az előadó – mutattak egy képet, amelyen 3 férfi áll a Fehér Ház lépcsőjén a szívükben katéterrel. Frossmann neve nem hangzott el.” (Dr. Szám László visszaemlékezése)

A szívkatéterezés története több szempontból is tanulságos. Makacsságról, bátorságról, önbizalomról és kitartásról szól, ugyanakkor egy világháború elvakult ideológiája kíséri.

Forßmann röntgenképe a bevezetett szívkatéterrel

Kezdő orvos nagy ambíciókkal

1929-ben egy Werner Forssmann nevű német fiatalember megkapta az első állását Eberswald német kisváros kórházában. Friss diplomával érkezett a Berlini Egyetemről, de már az első naptól kezdve nagy reményekkel és elkötelezetten fogott a munkába mint sebészrezidens.

Meg akarta valósítani az álmát, hogy gyógyszereket juttasson az emberi szívbe. Meg volt győződve arról, hogy ha csövet vezetne valamelyik szívkamrába, sokszorosára növelhetné a kezelések hatékonyságát. A kar valamelyik vastag vénáján keresztül akart a szívbe jutni egy hosszú, vékony, hajlékony katéter segítségével.

Többször is előadta ezt a hipotézist a feletteseinek, azonban mindig, mindenki lehurrogta. Akkoriban az volt az általánosan elfogadott nézet, hogy bármely ilyen súlyosságú beavatkozás szinte elkerülhetetlenül a beteg halálához vezetne. Forssmann dolgát az is nehezítette, hogy a kórház merev hierarchiájában szinte az utolsó helyen kullogott. Ő azonban nem hagyta magát. Az egészségügy poroszos, feudális rendjét megkerülte, és keresett egy olyan műtőasszisztenst, aki – vele ellentétben – legalább kinyithatott egy gyógyszeres szekrényt, és hozzáférése volt az eljáráshoz nélkülözhetetlen más eszközökhöz.

Életveszélyes kísérlet

Az illető asszisztensnőt Forssmann nemes egyszerűséggel átverte. Meg kellett ugyanis ígérnie neki, hogy nem saját magán, hanem rajta próbálja ki az eljárást. Le is szíjazta a hölgyet egy műtőasztalra, és érzéstelenítette a bőrt a könyökhajlatában, majd a történet egyes változatai szerint meg is vágta egy kicsit. Ezek után a saját karja belső oldalán is helyi érzéstelenítést hajtott végre, majd a saját vénáján ejtette meg a valódi bemetszést. Az asszisztensnő hiába sikoltozott, a huszonöt éves Werner bevezette a katétert a saját vénájába, és a fájdalomtól sziszegve egyre feljebb tolta a szíve irányába. Ez a katéter persze nem olyan volt, mint a mai kardiológiai eszközök. Más eszköz nem lévén urológiai katétert használt és csak valamennyi helyi érzéstelenítőt. A bal könyökvénán keresztül felfelé tolta a csövet egészen a kulcscsontig. Mikor odáig eljutott köhögés fogta el de folytatta a kísérletet. Mikor úgy gondolta hogy a kezdetleges katéter eljuthatott a szívig a röntgen szobába futott a kilógó csővel a karjában és rávette a radiológust hogy fecskendezzen kontrasztanyagot a katéterbe. Itt kiderült, hogy a katéter még mindig nem egészen ér a szív belsejébe. Werner még egy kicsit beljebb tolta, majd amikor már bent járt a jobb pitvarban, elkészítette az azóta világhíressé vált felvételt.

Kiálhatatlan személyiség, konfliktusok sora

A klinika vezetőjének ajánlásával a berlini Charité kórház kardiológiai osztályára került, és a mainzi városi kórházban is dolgozott. Miután publikálta önkísérletét, hősködő bolondnak tartották, ráadásul plágium miatt is panaszt tettek a főnökénél, mert korábban Ernst Unger és Fritz Bleichröder már próbálkozott hasonló technikával, de nem tudták bizonyítani, hogy elérték a szívet.

A felettesei először megrémültek és fölháborodtak, később viszont megenyhültek. Belátták az új eljárásban rejlő páratlan lehetőséget, ezért megengedték Wernernek, hogy tegyen még egy kísérletet. Az alany ezúttal egy menthetetlennek ítélt szívbeteg nő volt. Forssmann neki is katétert vezetett a szívébe, majd azon keresztül adagolta a gyógyszereket. A beteg jobban lett.

Az elkövetkező időszak nagyon viharosra sikeredett a fiatal orvos számára. Több kórházban is lehetőséget kapott a munkára, de mindenhonnan mennie kellett. Az ok mindig ugyanaz volt: nem tisztelte a felettesei tekintélyét, önálló döntéseket hozott, rendszeresen súlyos konfliktusokba keveredett. 1932-ben felmondtak neki a Charitén, és inkább az urológia felé fordult, mert úgy gondolta kétes hírnevével, előmenetele a kardiológia területén nehézkes lesz. Ugyanebbe az évben belépett a Nemzetszocialista Német Munkáspártba, ahol hithű náciként szolgát a háború végéig. Ez volt az a hely, ahol a legjobban érvényesíteni tudta újszerű és egyéni megoldásokra való hajlamát. A német hadsereg – főleg a háború elején – többek közt a tisztek sokoldalú képzésével és rugalmas helyzetértékelésével érte el félelmetes sikereit. Forssmann katonaorvos lett, és egyre feljebb jutott a ranglétrán. Amikor 1945-ben amerikai fogságba esett, már őrnagy volt.

Bátor hős vagy náci orvos?

Mint volt náci párttagot nem engedték praktizálni és a feleségével a Fekete-erdőbe mentek, ahol favágóként tartotta fenn magát, majd 1948-ban a francia megszálló hatóság rehabilitálta és 1950-től már urológusként praktizált Bad Kreuznachban. 1958-ban kinevezték a düsseldorfi Evangélikus Kórház sebészeti osztályának vezetőjévé.

1956-ban váratlan telefonhívást kapott a kedvenc kocsmájában. A felesége kereste azzal a hírrel, hogy valami fontos ügyben hívták. Werner azt üzente, hogy hagyják békén és ingerülten tovább iszogatott. Amikor éjjel hazament, megint keresték. Egy külföldi akcentusú úr akart vele beszélni, de őt is lerázta. Másnap, a munkahelyén derült ki számára, miért is hívták. Azt akarták tudatni vele, hogy a szívkatéterezés önfeláldozó és kreatív kidolgozásáért elnyerte az orvosi Nobel-díjat.

A vita azóta is folyik a személye körül. Sokak szemében bátor hős és zseniális kutató, mások szerint viszont csak egy középszerű, kiállhatatlan természetű náci orvos, aki egyszer az életében jókor volt jó helyen. Vajon milyen elbírálást érdemel egy ember, aki egy tömeggyilkos ideológia híveként emberéletek sokaságát mentette meg?

Utószó

Mondhatnánk azt, hogy a gének nem válnak vízzé! Werner Forßmann hat gyermeke közül kettő szintén nevet szerzett magának az orvostudományok terén. Bernd Forßmann fizikus az első noninvazív eszköz kidolgozói között volt amellyel az epekövet szét lehet zúzni műtét nélkül, másik fia Wolf-Georg Forßmann pedig elsőként különítette el a pitvari natriuretikus peptidet.

A szívkatéterezés ma

Ha tetszett, akkor olvasd el ezt is ...

Ötévesen szült a világ legfiatalabb anyája

Minden idők legfiatalabb édesanyja csupán ötéves és hét hónapos volt, amikor világra hozta gyermekét. A perui Lina Medina 1939. május 14-én egy tökéletesen egészséges, 2700 grammos babának adott életet.

Lina a kisbabájával

Az orvosok hasi tumorra gyanakodtak

1939 áprilisában történt, hogy a perui Lina Medina édesanyja aggódva vitte betegnek tűnő kislányát a piscói kórházba. A szegény körülmények között élő család az Andok egyik távoli falujából érkezett a sürgősségi osztályra.

Az anya meg volt róla győződve, hogy a kislánya testét gonosz szellemek szállták meg. Könyörögve kérte Dr. Gerardo Lozada segítségét. A vizsgálatok során úgy tűnt, hogy Lina testében valamiféle atipikus növekedés található. Dr. Lozada eleinte meg is volt róla győződve, hogy egy hatalmas, hasi tumorral van dolga.

Ám a vizsgálatok során a gyomordaganat diagnózisa egyre inkább kétségessé vált, és a megdöbbent orvos hitetlenül csóválta a fejét, amikor rájött: az ötéves Lina bizony terhes. Az elképedt kórházi szakemberek egyértelműen egy baba szívverését hallották. A meglepődött dr. Lozada úgy döntött, hogy a lányt az ország fővárosába, Limába szállítja, hogy ott is megerősítsék a döbbenetes eredményeket. A hír igaznak bizonyult: Lina terhességének hetedik hónapjában járt.

Értetlenül álltak a szokatlan eset előtt

Néhány héttel első orvosi látogatása után, 1939. május 14-én Lina Medina orvosi történelmet írt, és vele együtt egy igazi csodát hozott. Öt év, hét hónap és három hetes korában megkapta az „anya, aki a legfiatalabb korban szült gyermeket” címet. Bár Lina fejlődésben lévő teste miatt a medencéje túl kicsinek bizonyult ahhoz, hogy természetes úton hozza világra gyermekét, végül császármetszéssel adott életet egy egészséges kisfiúnak: a kis Geraldo 2700 grammal született.

Anya és gyermeke tökéletesen jól voltak, és hamarosan elhagyhatták a kórházat. Dr. Lozada az esetet „rendkívüli ügynek” nyilvánította. És ezzel nem volt egyedül. A nyugtalan orvos ezért további vizsgálatokat sürgetett a roppant szokatlan eset miatt. Ezek hamarosan kimutatták, hogy akis Linánál a korai pubertáskornak nevezett állapot fordult elő, tehát idő előtt indult be a nemi érése, és szervezete már igen fiatalon készen állt az utódnemzésre.Ez az igen ritka betegség tízezer gyerekből mindössze egynél fordul elő. Az esetet áttekintő orvosok megdöbbenve tapasztalták, hogy Lina petefészkei a szülés időpontját megelőzősen már teljesen kifejlődtek. Valószínűleg az agyalapi mirigy egyfajta betegsége miatt hormonzavar alakult ki nála, amely lehetővé tette mind a megtermékenyülését, mind a terhesség kihordását.

Az apa személye homályban maradt

A serdülés normálisan fiúkban 9-14 éve között, lányokban 8-13 éves kor között zajlik le. Lina viszont mindössze hároméves volt, amikor először menstruált, négyévesen pedig már tökéletesen kifejlődtek a szaporítószervei és a mellei.

Ötévesen a teste és a csontjai már a progresszív növekedés jeleit mutatták: az egyre fokozódó mértékben termelődő nemi hormonok kialakították a jellegzetes testi változásokat. A titok megfejtése után azonban az orvosokat egyre inkább az a kérdés kezdte el foglalkoztatni, hogy vajon ki termékenyíthette meg az igen fiatal lányt. Az ügyet a hatóságok vizsgálták ki, akik eleinte családon belüli erőszakra gyanakodtak, és Lina apját szexuális visszaélés gyanújával vádolták. Erre azonban az ég világon semmilyen bizonyítékot nem találtak, így a férfit ennek hiányában gyorsan fel is mentették a vád alól. Ezek a rituálék számos pogány szertartással jártak, amelyek nem zárták ki a szexuális rítusokat sem. A történetet azonban soha nem erősítették meg.

Harminc évvel később újabb babát hozott világra

Lina és kisfia, Geraldo

Az egészségesen növekedő és fejlődő Gerado csak 10 évesen tudta meg, hogy a lány, akit eddig a nővérének hitt, valójában az édesanyja. Lina közben vele együtt növekedett, és egyetlen apró jel sem utalt arra, hogy bármiféle mentális problémával küszködne. Csupán szívesebben játszott a babáival, mint a saját fiával.

Dr. Lozada mindkettőjük fejlődését figyelemmel kísérte, és Linát fiatal nőként felvette maga mellé titkárnőnek, hogy segítse őt gyermeke taníttatásában.Gererdo végül Dr. Lozarda közbenjárásával végezhette el a középiskolát is. Lina később férjhez ment egy Raul Jurado nevű férfihoz, és a perui fővárosba költöző párnak 1972-ben gyermeke született. Gerardo féltestvére, Raul Jurado Junior így pontosan 33 évvel volt fiatalabb a korán érkezett bátyjánál. Gerardo hét évvel később, negyvenévesen hunyt el egy, a csontvelőt megtámadó betegség miatt.

Az egész világot sokkolta a hír

Lina elképesztően korai terhességének híre az egész világot sokkolta. Az esetet sokan hihetetlennek és hiteltelennek tartották, ám az orvosi beszámolók gyorsan eloszlatták a kétségeket.

1939. november 15-én, mindössze fél évvel Lina szülése utána a világ egyik vezető újságja, a New York Times arról számolt be, hogy Dr. S. L. Christian, az Egyesült Államok Közegészségügyi Szolgálatának főorvosa Peruból visszatérve megerősítette az elképesztő hírt az öt éves lány terhességéről és szüléséről. A főorvos az esetet a karrierje során történt eddig „legcsodálatosabb dologként” aposztrofálta. Lina hihetetlen történetét orvosi feljegyzések, biopszia eredmények, röntgensugaras vizsgálati minták is alátámasztják, amelyhez rengeteg fényképet is csatoltak. A sokkolóan fiatal anya azonban egyetlen interjút sem adott. Még akkor sem, amikor az amerikai lapok több ezer dollárt kínáltak a személyes történetéért cserébe.

Lina – a Wikipédia tanúsága szerint – jelenleg 86 éves és a perui Ticrapoban él.

Forrás: origo.hu    

Újra megszólalt a háromezer éves egyiptomi főpap múmiája

Háromezer évvel ezelőtt számos egyiptomi hallgatta és követte Nesziámon imáit és bölcs szavait. A XI. Ramszesz fáraót szolgáló főpapot halála után mumifikálták. Múmiáját a Leedsi Városi Múzeumban őrzik, ám a közelmúltban a kutatók és a modern technika segítségével „újra megszólalt”.

Erős hangja lehetett a rituálékhoz

XI. Ramszesz az ókori egyiptomi XX. dinasztia utolsó uralkodója, aki a dinasztiája második leghosszabb ideig uralkodó királya volt. Nesziámon a fáraót szolgálta valamikor Krisztus előtt 1099 és 1069 között.

Théba papjaként nagy valószínűséggel elég erős hangja volt a rituálékhoz és szertartásokhoz. A koporsójára írt szavakból a kutatók arra következtetnek, hogy „szavát nagyra becsülték". Nesziámon most a modern technika segítségével újra „megszólalhatott” a múltból:

A Londoni Egyetem tudósai háromdimenziós nyomtatással, nem invazív képalkotó eljárással és egy elektronikus gégefővel alkották újra a múmiája hangképző szervének nagy részét anélkül, hogy azt károsították volna. A Scientific Reports című tudományos folyóiratban csütörtökön bemutatott tanulmány szerzői szerint ez a módszer lehetővé tette egyetlen – az ‚e’ és az ‚a’ magánhangzó közötti – hang megszólaltatását is.

A szakemberek ehhez elsőként felmérték a légutak helyzetét, valamint a csontok és a lágyszövetek szerkezetét, majd az így konstruált beszédcsatornát három dimenzióban kinyomtatták és egy mesterséges elektronikus gégére illesztették. Így teremtették újra Nesziámon egykori, feltételezett hangját.

Nesziámon múmiája a CT vizsgálat előtt

A szakemberek ehhez elsőként felmérték a légutak helyzetét, valamint a csontok és a lágyszövetek szerkezetét, majd az így konstruált beszédcsatornát három dimenzióban kinyomtatták és egy mesterséges elektronikus gégére illesztették. Így teremtették újra Nesziámon egykori, feltételezett hangját.

Kapcsolatba léphetünk a múlttal

Nesziámon múmiájának nyelve az elmúlt háromezer évben elvesztette izomtömegének és lágy szájpadlásának nagy részét. A rekonstruált hang ezért sem lehet teljesen pontos és úgy hangzik, mint egy koporsóban ülő ember hangja.

„A hangot szinte szó szerint a múltból szintetizáltuk, hogy újra meg tudjuk hallgatni a jelenben” – mutatott rá John Schofield, a Yorki Egyetem régésze, a tanulmány társszerzője. – „Ezzel a módszerrel egy teljesen új és innovatív módon, vizuálisan léphetünk kapcsolatba a múlttal; ez a technika ráadásul felhasználható arra is, hogy segítse az embereket a történelmi örökség interpretálásában.” David M. Howard, a londoni Royal Holloway College kutatója, a tanulmány társszerzője hozzátette: „a kísérteties hang valószínűleg nem pontosan tükrözi Nesziámon egyiptomi papi beszédét, ám hangképző szervei jelen állásában mégis egy hiteles hangot alkot.”

A létrehozott modell azonban egyedül kevés teljes szavak vagy mondatok szintetizálásához, ehhez szükség lenne a hangképző szervek hangteljesítményének ismeretére. A kutatók a jövőben ezen fognak dolgozni. „Izgalmas azt látni, hogy a tudomány segítségével képesek vagyunk egy ember hangját visszahozni a halálból, aminél semmi sem lehet személyesebb” – hangsúlyozta John Schofield.

Forrás: origo.hu    

Egy féreg lehet az „örök élet” kulcsa

Első ránézésre nem sok hasonlóságot látunk a Caenorhabditis elegans és az emberek között. Ez a fonálféreg nagyjából 1 milliméteresre nő, és a talajban, főként rothadó növények közt él. De ha a genetikai jellemzőit tekintjük, akkor ez a parányi féreg segíthet a tudósoknak az emberiség egyik legnagyobb kihívásának, az öregedésnek a legyőzésében.

A Caenorhabditis elegans lehet a hosszú élet kulcsa

Egy nemzetközi kutatócsoport a féreg tanulmányozása közben felfedezett két olyan sejtcsoportot (nevezzük útvonalnak) az állatban, amely az öregedést szabályozza. Ezt az IIS-nek és TOR-nak elnevezett útvonalat megváltoztatva ötszörösére tudták növelni a féreg élettartamát, ez annak felel meg, mintha egy ember nagyjából 400 évig élne. Ráadásul mind az IIS, mind a TOR megtalálható az emberben is, tehát ha ott is hasonló élettartamot befolyásoló tényezővel bír, mint a Caenorhabditisben, akkor van esély a kísérletek eredményeinek megismétlésére emberben is. E két sejtszintű útvonalról annyit, hogy A TOR tápanyag-érzékelő rendszer, amely a tápanyag-ellátottság függvényében reagál, az IIS pedig az inzulinválaszért felelős.

Ha az IIS útvonalat módosították egy CRISPR génszerkesztő eszközzel, az akár a duplájára növeli a C. elegans élettartamát, ha pedig a TOR-on végeztek módosításokat a kutatók, akkor 30 százalékkal növelték meg az élettartamot. „Az IIS és a TOR aktivitásának csökkentéséről azt gondoljuk, hogy azzal befolyásolja az öregedést, hogy a sejteket a növekedési irányból a karbantartási pálya felé irányítják” – magyarázták a kutatók. Ráadásul a két rendszer egymást erősíti, így a féreg eredetileg egyhónapos élettartamát akár 500 százalékkal is megnöveli.

A fonálférgek és az emberek között sok hasonló gén és genetikai útvonal közös. Az azonos gének aktivitásának befolyásolása emberekben gyógyszerekkel vagy más módszerekkel hasonló reakciót válthat ki, bár az nem valószínű, hogy megötszörözi az emberi élettartamot, de arra jó esély van, hogy meghosszabbítja az átlagos élethosszt. 

Ugyanakkor a kutatók úgy vélik, hogy az élettartamot a sejtek energiaellátásáért felelős sejtszervecskék, a mitokondriumok szabályozzák, és egyre több bizonyíték halmozódik fel, ami azt sugallja, hogy a mitokondriumok szabályozási zavara kapcsolatban áll az öregedéssel. Ez magyarázza, miért nem találtak a kutatók egyetlen „hosszúélet-gént”.

Az igazi kérdés: reménykedhetnek-e az emberek valamikor a jövőben több évszázados élettartamban? A kutatók elképzelhetőnek tartják akár ezt is, de a fő cél mégis csak az lehet, hogy minél jobb minőségű, betegségmentes életet élhessen mindenki a lehető leghosszabb ideig.

Hasonló témájú cikkek:

Forrás: origo.hu   

Élőlényt találtak a csernobili reaktorban, a sugárzást eszi

A különleges gombafaj már hosszú ideje a súlyosan sugárszennyezett zónában él, ám ez neki tökéletesen megfelel, hisz maga a sugárzás élteti.

A Cryptococcus neoformans az egyik gombafaj, amit Csernobilnál találtak és radiotróf

A kutatók előtt már jó ideje ismert, hogy léteznek extremofil élőlények, vagyis olyan organizmusok, amik a szélsőséges körülményekhez adaptálódtak.

A csernobili reaktornál felfedezett gombafaj az erősen radioaktív anyagokat – például a reaktor megsemmisülése után visszamaradt grafittörmeléket – bontja le, és paradox módon olyan helyek felé terjeszkedik, amik a legtöbb élőlény számára halálosak.

A gomba sötét színét a melanin nevű pigment adja, ami kettős funkciót lát el: egyrészt védi az organizmust a DNS-károsodástól, másrészt lehetővé teszi, hogy a sugárzást „táplálékként” hasznosítsa.

A gomba tanulmányozását a Nemzetközi Űrállomáson fogják folytatni, az eredményeket pedig szakcikkben teszik majd közzé.

Forrás:

Copyright: Kiss & Kiss (2017)