Október

Megtalálták az első magyar dinótojást

Mikor és hogyan jön el a világvége?

A Jupiter miatt lakhatatlan a Vénusz?

ÉVFORDULÓ: 61 készültek az első fotók a Hold túlsó oldaláról

A Nobel-díj és a 2020. évi díjazottjai

Arachnofóbiások rémálma

Megtalálták az első magyar dinótojást

A Magyar Természettudományi Múzeumban csütörtökön mutatták be az első, Magyarországon talált dinoszaurusz-tojást. A lelet a bakonyi Iharkútról került elő a Dr. Ősi Attila vezette kutatócsoport munkája nyomán.

Az iharkúti gerinces lelőhelyről az utóbbi években több ezer fosszilis tojáshéjtöredék került elő. Vizsgálatukat Dr. Prondvai Edina, az MTA-MTM-ELTE Paleontológiai Kutatócsoport munkatársa által vezetett csapat végezte, és már egy 2017-ben publikált tanulmányban felvetette, hogy kistermetű ragadozó dinoszauruszoktól, úgynevezett maniraptoráktól származnak. A széles körben elterjedt nézet szerint azonban az ilyen típusú tojáshéjak kihalt gekkó-szerű gyíkokhoz tartoztak.

A 2020-ban napvilágot látott publikáció végül minden kétséget kizáróan bebizonyította, hogy – a nemcsak az iharkúti, de az egész késő kréta korú európai szigetvilágban elterjedt leletek is – madárszerű dinoszauruszok vagy akár már valódi madarak tojásaihoz tartoztak. Az ilyen jellegű fosszilis tojáshéjakat ezért a tudományos néven Pseudogeckoolithus-ként (értsd ‚ál-gekkó-tojás’) ismert tojáshéj típusba sorolták.

Az iharkúti ásatások egy pár centiméter hosszú, rendkívül töredékes, ovális alakú, különös felülettel rendelkező lelettel bővültek, amelyen a rücskök és kiemelkedések pontosan megegyeznek a Pseudogeckoolithus tojáshéj töredékeken látható díszítettséggel.

Így döbbentünk rá, hogy ezzel a jelentéktelennek tűnő lelettel nem mást tartunk a kezünkben, mint az első, Magyarországról előkerült fosszilis dinoszaurusz-tojást

– idézi a múzeum közleménye Prondvai Edinát. A microCT felvételek alapján a részleges tojásban sajnos nincsenek embrionális csontmaradványok, és javát a belsejét kitöltő üledékes kőzet alkotja, így csak a felületén tapadó, repedezett héjmaradványok igazolják az eredetét.

Mikor és hogyan jön el a világvége?

Amilyen gyors, zajos volt a világegyetem keletkezése, olyan lassú és békés lesz a vége, de előtte a sötétben még lesz pár bánatos pukkanás. Fizikusok most kiszámították, mikor várhatók az utolsó szupernóva-robbanások.

 

A jelenleg elfogadott modell szerint a világegyetem nem egy „Nagy Bumm”-nak megfelelő „Nagy Reccs”-csel fog véget érni, hanem a legtöbb csillag lassan, nagyon lassan enyészik majd el, ahogy a hőmérsékletük az abszolút nulla felé közelít.

Szomorú, magányos és hideg hely lesz a halott világegyetem. Semmilyen értelmes lény nem lesz már ott akkor, a távoli jövőben, aki elmerenghetne az Univerzum alkonyán.

– vázolja fel az elkerülhetetlen véget Matt Caplan elméleti fizikus.

Az általános vélekedés úgy tartja, hogy a haldokló világegyetem teljes sötétségbe fog borulni. „Ebben a ’hőhalál’ néven emlegetett végállapotban az univerzumot javarészt fekete lyukak és kiégett csillagok fogják alkotni” – folytatta Caplan, aki számításain keresztül arra a számára is váratlan következtetésre jutott, hogy az évmilliárdok alatt még ezek a látszólag halott csillagok is változásokon fognak keresztülmenni.

Fekete törpék

A sötétséget ugyanis itt-ott néma tűzijátékok szabdalják majd: olyan csillagmaradványok robbanásai, amelyekről senki nem gondolta eddig, hogy valaha is felrobbanhatnának. Az Illinois-i Állami Egyetemen dolgozó Caplan új elméleti munkája azt jósolja, hogy sok fehér törpe szupernóvaként fejezheti be pályafutását valamikor a nagyon messzi jövőben, jóval azután, hogy már minden más elhalt és elcsendesedett a világegyetemben.

A mai univerzumban a szupernóvák óriáscsillagok drámai halálát jelzik. Egyszer elérkezik az a pont, amikor a nagy tömegű csillag belsejében zajló magreakciók vasat kezdenek termelni, amely viszont nem „égethető" tovább, hanem mintegy méregként halmozódik fel, s végül ez vezet el a csillag szupernóva formájában bekövetkező összeomlásához. A kisebb tömegű csillagok viszont méltóságteljesebben, kevesebb felhajtással búcsúznak: életük vége felé fehér törpévé zsugorodnak.

A körülbelül 10 naptömegnél kisebb csillagok gravitációs vonzása és sűrűsége nem elégséges ahhoz, hogy a nagy csillagok mintájára vasat képezzenek a magjukban, ezért a mai feltételek mellett nem robbanhatnak fel szupernóvaként.

Ahogy azonban az elkövetkező néhány ezermilliárd év alatt a fehér törpék fokozatosan lehűlnek, fényük elhalványul, majd végül szilárddá fagynak és ’fekete törpékké’ válnak, amelyek nem sugároznak többé.

– magyarázza Caplan.

A mai fehér törpékhez hasonlóan a majdani fekete törpék is túlnyomórészt könnyű elemekből – leginkább szénből és oxigénből – fognak állni, és földnyi méretükhöz képest körülbelül a Nap tömegének megfelelő anyagot tartalmaznak majd, amiből következik, hogy a belsejük bármely földi dolognál milliószorta nagyobb sűrűségre lesz összepréselve.

Ám csak mert hidegek lesznek, az nem azt jelenti, hogy ne zajlanának bennük tovább a nukleáris reakciók. A csillagok attól fénylenek, hogy termonukleáris fúzió zajlik bennük – elég forrók ugyanis ahhoz, hogy kis atommagokat összeütköztetve nagyobbakat képezzenek, ami energiát szabadít fel. A fehér törpék voltaképpen elhamvadtak, kiégtek, de a kvantumalagút-jelenségnek köszönhetően továbbra is végbemehet bennük magfúzió, csak sokkal-sokkal lassabban. A fúzió még zérus hőmérsékleten sem áll le, csak nagyon sok időbe telik.

Ez a kulcsa annak, hogy a fekete törpék végső soron vasat halmozzanak fel, és ezzel szupernóvává váljanak.

– jegyezte meg a fizikus.

Mikor robban az első fekete törpe?

Caplan kiszámította, mennyi ideig tart majd, míg a magreakciók vasat termelnek, és a különböző méretű fekete törpéknek mennyi vas kell ahhoz, hogy felrobbanjanak. Az elméleti úton feltételezett robbanásokból, melyeket feketetörpe-szupernóvának nevezett el, az első 10¹¹⁰⁰ év múlva következhet be. Ez akkora szám években, mintha majdnem százszor mondanánk azt, hogy ’ezermilliárdszor ezermilliárdszor’ stb. Ha kiírnánk, csaknem egy teljes oldalt elfoglalna. Az észvesztően távoli jövőről beszélünk.

Természetesen nem mindegyik fekete törpe fog felrobbanni. „Csak a legmasszívabb, 1.2-1.4 naptömegű fekete törpék robbannak majd” – jósolja Caplan. Egyébként még ez is elég nagy szám, mert ha helyes a becslés, a ma létező csillagok 1 százaléka – nagyjából ezermilliárdszor milliárd csillag – végezheti így. Ami a többieket illeti, ők örökre fekete törpék maradnak. A mi Napunknak még a rendkívül lassú magreakciók figyelembe vételével sincs elegendő tömege ahhoz, hogy valaha is szupernóvaként felrobbanjon, akármilyen messzire nézünk a jövőbe. Akár az egész Napot vassá alakíthatnánk, még akkor se robbanna.

A világvége dátuma

Caplan kalkulációi szerint a legnagyobb tömegű fekete törpék robbannak majd elsőnek, majd sorra követik őket az egyre kisebbek. Körülbelül 10³²⁰⁰⁰ év múlva aztán már egy se marad, ami még robbanhatna.

Azon a ponton a Világegyetem csakugyan végérvényesen halott és csendes hellyé válik. Nehéz elképzelni, hogy bármi jöhetne még ezután. A fekete törpék szupernóva-robbanásai lesznek az utolsó érdekes dolgok az univerzumban. A valahai legutolsó szupernóvák lesznek ezek

– tette hozzá.

A világegyetem az első feketetörpe-szupernóvák idejére a felismerhetetlenségig meg fog változni. A galaxisok addigra réges-régen szétoszlanak, a fekete lyukak elpárolognak, és az univerzum tágulása annyira messzire sodorja egymástól a megmaradó égitesteket, hogy egyik se láthatja majd a másik robbanását. Fizikailag lehetetlen lenne a fénynek ilyen távolságokon átutaznia.

A Jupiter miatt lakhatatlan a Vénusz?

Egy új modellszámítás szerint belső bolygószomszédunk lakható lenne, ha nem változott volna meg az eredeti pályája.

Egy újonnan megjelent amerikai-belga-ausztrál kutatás szerint a Vénusz távolról sem az a pokoli és lakhatatlan bolygó volna, amelynek ma ismerjük, ha a Jupiter hatására a pályája nem változott volna meg. A The Planetary Science Journal szakfolyóiratban megjelent tanulmány arra a sokak által tárgyalt kérdésre keresett választ, hogy a Földhöz oly sokban hasonló bolygó miért vett más fejlődési utat, és miért vált azzá a lakhatatlan hellyé, ami ma.

Egyes elméletek szerint a Vénusz, a kezdeti, kialakulásakor fennállt körülmények miatt sose volt olyan állapotban, amely lehetővé tette volna a folyékony víz jelenlétét, más elméletek szerint pedig ilyen állapot előzte meg mintegy 700 millió éven át a mostani pokoli felszínt. A kérdés többek közt az egyes távoli csillagok bolygórendszereinek lakhatósági zónájának meghatározása miatt is fontos.

Egy bolygó klímájának kialakulásában rendkívül nagy szerep jut a pályájának amiatt, ahogyan a pálya révén a csillagából (jelen esetben a Napból) érkező energia a felszínen eloszlik. Különösen fontos feltétel a pálya excentritása, vagyis az, hogy mennyire elnyúlt ellipszisű, ez hozzájárulhat a bolygó belsejének árapályfűtéséhez, ami pedig a felszíni energiaátadás révén könnyen vezethet a mai Vénuszhoz hasonló klímájú bolygóra jellemző elszabadult üvegházhatásra. A Vénusz jelenleg a Naprendszer bolygói közt a legkisebb excentritású, vagyis a legközelebb az ő pályája áll a körhöz, s emellett megszaladt üvegházhatás utáni állapotú is. A kutatók azt modellezték, hogy milyen excentritású lehetett régebben a Vénusz pályája annak függvényében, hogy a Jupiter hol kering, illetve azt, hogy milyen hatása lehetett az óriásbolygók vándorlásának a Vénusz pályájára, s ezzel a hőmérsékletre, illó anyagok eloszlására és pl. a víz elszökésére, összességében azon körülményekre, amelyek meghatározzák az esetleges lakhatóságát. Hasonló számítást végeztek nemcsak a Vénusz, hanem a Föld pályájára nézve is, illetve részletezték azokat a lehetőségeket, amik a csillaguktól viszonylag távol keringő óriásbolygókkal egy rendszerben lévő kőzet-exobolygók lakhatóságára vonatkoznak.

Mitől is van olyan nagy hatása a Jupiternek? Az óriásbolygó tömege egymagában két és félszer akkora, mint a Naprendszer többi bolygójának az együttes tömege (a Föld tömegének közel 318-szorosa). E hatalmas tömeg jár együtt azzal a gravitációs zavarással, amelyet kifejt a többi égitestre. A modellszámításokban a Jupiter Naptól való átlagos távolságára és a pályája elnyúltságára vonatkozó közel 160 ezerféle lehetőséget számba vettek, s ezeket egymilliárd évnyi időtartamon át követtek. Ezen az időtávon belül ezer évente néztek rá arra, hogy a többi bolygó merre jár, és leállították azokat a szimulációkat, ahol valamelyik bolygó belezuhant a Napba, összeütközött egy másikkal, vagy elhagyta a Naprendszert (vagyis csak a jelenleg meglévő bolygókat eredményezni képes modellfutásokat vizsgálták tovább). A Vénusz pályáját érintően 399 ilyen szimulációs számítást vizsgáltak át aztán részletesebben, amelyekben a Jupiter 3,2-7,2 CSE (csillagászati egység, vagyis az átlagos Nap-Föld távolság) távolságokon keringett. Ezek a lehetőségek nem a képzelet szüleményei, mivel a Jupiter a születő Naprendszerben jelentősen változtatta a Naptól való távolságát a többi bolygócsírával és a protoplanetáris köddel való kölcsönhatásai miatt, és az óriásbolygók az exobolygó-rendszerekben is ugyanilyen vándorutat járnak be.

A modellszámítások szerint abban az időben, amikor a Jupiter közelebb járt a Naphoz, ennek hatására a Vénusz pályája a jelenleginél elnyúltabb volt, és ez pont elegendő lehetett ahhoz, hogy a felszínén az élet lehetőségének kedvező állapotok uralkodjanak. (A legelnyúltabb Vénusz-pályát az eredményezte, ha a Jupiter kb. 4 CSE távolságban keringett a mostani 5,2 helyett.)
Azonban a Jupiter nem maradt ezen a közeli pályán, s ennek következtében a megváltozó árapály-kölcsönhatások miatt a Vénusz pályája is megváltozott, ezzel együtt pedig átalakult a klímája is. A Jupiter vándorlásának egyes fázisaiban kimondottan olyan volt a Vénusz klímája, hogy a rajta lévő víz (ha volt), elpárolgott, és mind a légkörébe jutott, ezzel pedig elindította az elszabadult üvegházhatás helyzetét.

Az persze nem derült ki a modellszámításokból, hogy meddig lehetett alkalmas a helyzet az élet kialakulása vagy épp fennmaradása számára a Vénuszon, vagy esetleg egyáltalában nem volt felszíni folyékony víz a bolygón soha. Azonban az árapály-energiákhoz köthető pályaváltozások csak akkor lehetségesek, ha a belső szomszédunkon annak kialakulásakor a jelenlegi földi vízmennyiségnél több volt, vagyis ez alapján elképzelhető egy korai, életlehetőséget is magában foglaló helyzet.

ÉVFORDULÓ: 61 készültek az első fotók a Hold túlsó oldaláról

1959. október 4-én indult útnak a Bajkonuri űrrepülőtérről a szovjet Luna-3 (Lunyik-3 néven is ismert) űrszonda, amely addig példátlan tettet hajtott végre: elsőként készített fényképeket a Hold Földről nem látható oldaláról. Ezek voltak az első, űreszközről végrehajtott csillagászati megfigyelések a világűrből.

A Luna-3 annak a Luna-programnak a része volt, ami 1959 januárja és 1970 októbere között 20 sikeres küldetést indított Földünk égi kísérőjének vizsgálatára.

Habár az űrversenyt végül az Egyesült Államok nyerte meg az emberes holdra szállással, a szovjet tudósok által elért eredmények vitathatatlanok: a Luna-1 volt az első űreszköz, ami elrepült a Hold mellett, utódja, a Luna-2 pedig az első, amely kemény landolással, de elérte az égitest felszínét. A későbbi szondák ennél is tovább mentek: 

A Luna-9 már „lágy leszállást” (köznyelven sima landolást) valósított meg, míg a Luna-10 égi kísérőnk első mesterséges holdja lett.

Kötött keringése miatt a Hold mindig ugyanazt az „arcát” mutatja a Föld irányába. Éppen ezért a Luna-3 fő feladata a Hold túlsó oldalának lefényképezése volt. Ehhez kétféle objektívet használt: a panorámaképeket 200 milliméteres, a részletes felvételeket 500 milliméteres fényképezőlencsével készítették. A képeket szabványos 35 mm-es méretű, azonban speciális magas hőmérsékletnek ellenálló filmre készítették, majd előhívás és száradás után tv-kamerával elektronikus jelekké alakították, és így küldték vissza a Földre.

A történelmi fotózásra végül 1959. október 7-én került sor. 

65200 km-ről 40 perc alatt 29 fényképet készített a Hold rejtett oldaláról, átfogva a felület 70 százalékát. Október 18-án visszatért a Hold közelébe, majd további 17 felvételt készített.

Bár a szonda által lőtt fotók alacsony felbontásúak és rendkívül zavarosak, arra alkalmasak voltak, hogy feltáruljon a Hold túloldalának addig számunkra „sötétnek" tűnő tereprajza.

A Hold túloldala sokban különbözött a Föld felé néző arcától. Példának okáért mindössze két nagyobb „mare” (sötét holdterület), a Moszkva-tenger és az Álom-tenger található ebben a régióban, és a hegyláncok felépítése is markáns eltéréseket mutat. Mindemellett a legnagyobb kráterek is a Hold túlsó oldalán terpeszkednek.

A Luna-3-mal 1959. október 22-én szakadt meg az összeköttetés, további sorsa ismeretlen. Valószínűleg eléghetett a Föld atmoszférájában, de az sem kizárt, hogy 1962-ig keringett az űrben.

... és az eddigi legjobb képek

Az eddigi legjobb felbontású képeket a Hold túlsó oldaláról, a 2019. január 3-án landolt kínai Csang'o-4 holdszonda és a vele együtt közlekedő Jütu-2 holdjáró rovernek köszönhetjük. A misszió, a Hold déli féltekéjén található Kármán-kráternél szállt le, és a napenergiával működő járművek azóta folyamatosan küldik a csillagászati és geológiai adatokat a kínai űrügynökségnek. Bár az eszközök élettartamát csak kb. három hónapra tervezték, január 18-án már a 14. hónapjukat kezdték meg, és a jelek szerint kifogástalanul működnek.

A küldetés eddigi legnagyobb eredménye az volt, amikor 2019 nyarán nyálkás, zselészerű anyagot talált egy kráter belsejében. Bár a rovert azonnal visszaküldték a kráterhez, hogy spektrométerével jobban is tanulmányozhassa a furcsa anyagot, a CNSA egyelőre nem osztott meg semmilyen információt az elemzésről.

A nagy felbontású képek összesen 10,5 gigabájtot tesznek ki, ezeket itt lehet elérni, de az egyszerűség kedvéért néhány fotót, köztük több panorámaképet a Google Drive-on is megosztott az ügynökség.

A Nobel-díj és a 2020. évi díjazottjai

A jelentős tudományos eredményeket a világon szinte mindenütt díjakkal is értékelik. Se szeri, se száma a különbözô nemzeti és nemzetközi elismeréseknek. Ezek sorában azonban megkülönböztetett a jelentősége a Nobel díjnak, melyet Alfred Nobel, dúsgazdag svéd gyáros és föltaláló alapított.

A díj alapítása

Alfred Nobel 1833. október 21-én született Stockholmban. Apja és fivérei az ipar és a kereskedelem különböző ágaiban tevékenykedtek, jelentős szerepük volt az oroszországi olajlelőhelyek kiaknázásában. Alfred Nobel kivételesen tehetséges volt, és több jelentős találmány is fűződik nevéhez. Ezek legfontosabbika a dinamit volt, melyet „véletlenül”, de jó megfigyelés alapján fedezett fel. A nitroglicerint, ezt a rendkívül nagy hatású robbanószert 1843-ban fedezte fel az olasz Sobrero. Alkalmazását azonban akadályozta veszélyessége: már kis mechanikai hatásra, ütésre is robban, ami sok katasztrófát okozott. Nobel megfigyelte, hogy a véletlenül kiömlött niroglicerint az ott lévő kovaföld fölitta, és az így képződő, jól kezelhető anyag ütésre nem érzékeny, tehát biztonságosan szállítható, de gyutaccsal ugyanúgy robban, mint a nitroglicerin. A dinamitot széleskörűen alkalmazták az ipari robbantásokra, de katonai célokra csak elenyésző mértékben használták. Nobelt tehát nem valamiféle lelkifurdalás, hanem eredendő filantrópiája vezette a világbéke előmozdításának gondolatához.

A Nobel-díjat a svéd kémikus és feltaláló Alfred Nobel alapította. Nobel 1895. november 27-én kelt végrendeletében rendelkezett úgy, hogy vagyonának kamataiból évről évre részesedjenek a fizika, kémia, fiziológia és orvostudomány, továbbá az irodalom legjobbjai és az a személy, aki a békéért tett erőfeszítéseivel a díjat – és a vele járó, jelenleg kilencmillió svéd koronát (körülbelül 305 millió forintot, vagy 0,94 millió eurót) – kiérdemli.

Nobel nem egy-egy tudományos pálya vagy életmű elismerésére szánta a díjat: végrendelete értelmében konkrét teljesítményért, eredményért adható az érem – amit a díj odaítélésének indoklásában mindig le is írnak. Nobel-díjat a jelölt csak életében kaphat, így a tudományos élet és az irodalom jelesei közül számos személy végül nem érhette meg, hogy rá kerüljön a sor, holott munkássága érdemessé tette volna az elismerésre. A Nobel-békedíj az egyetlen, amit nem természetes személy is megkaphat: nem is egy példa volt arra, hogy szervezetek kapták a békedíjat. A tudományok és az irodalom díjazottjai azonban csak magánszemélyek lehetnek.

Érdekességek

Kevesen tudják, hogy az ifjú Nobel egyáltalán nem erre pályára készült és esze ágában sem volt, hogy feltaláló legyen. A költészet és a versek érdekelték. Költő szeretett volna lenni, apja nyomására lett vegyészmérnök a családi hagyományokat követve. Tehetsége hamar megmutatkozott és az 1860-as években már saját vegyipari üzemét vezette Stockholmban. Laboratóriumában az akkori legnépszerűbb robbanóanyagot, a nitroglicerint állította elő. A végzet terelte Nobelt új utakra. 1863 szeptember 3-án az öccsére bízta az üzem irányítását, aki a laborban dolgozott technikusként. A nehezen kezelhető, rendkívül instabil nitroglicerin felrobbant és Nobel öccse, négy dolgozóval együtt életét vesztette. Nobel magát hibáztatta és ekkor határozta el, hogy muszáj biztonságosabb robbanóanyagot találnia.

Máig sem tisztázott pontosan, miért nincs matematikai Nobel-díj? Azonban számos feltételezés, mendemonda, találgatás olvasható a különböző cikkekben és visszaemlékezésekben.

• Szénássy Barna a Bolyai díj történetét taglaló értékes dolgozatában azt írja, hogy ebben némi szerepe volt a stockholmi egyetem professzorának … Gösta Mittag-Lefflernek. ő és felesége ugyanis már 1883. január 6-án úgy végrendelkezett, hogy djursholmi villájukat – nemzetközi alapítványként – a Svéd Akadémia rendelkezésére bocsátják, elsősorban a skandináv országok matematikai kutatásainak elősegítése céljából.
• Kármán Tódor önéletrajzában sokkal személyesebb és igencsak kicsinyes okot tételez fel: „Én személyesen mindig azt gyanítottam, hogy azért elfogult a Nobel-díj Bizottság, mert Nobel nem tudta megbocsátani a házvezetőnőjének, hogy egy matematikussal szökött el tőle.” Nobel életrajzában nem található házvezetónőjének romantikus szökésére nézve semmi adat. Talán nem járunk messze az igazságtól ha úgy véljük, hogy Kármán Tódor feltételezésének az a felháborodás volt az alapja, hogy ő maga, és számos más, általa a díjra méltónak talált tudós nem nyerte el ezt az elismerést.
• Hasonló jellegű, és nem kevésbé alaptalan a Debiesse francia professzortól származó magyarázat: „Nobelnek volt egy harminc évvel fiatalabb barátnője, akit egy ízben ’in flagranti’ talált egy matematikussal. Állítólag ez késztette arra, hogy a Nobel-díj megalapításakor kihagyja az alapítvány szabályzatából a matematikát.” A történeti hűség kedvéért azonban érdemes megemlíteni, hogy Nobelnek valóban volt egy hosszabb ideig tartó kapcsolata, egy nálánál közel harminc évvel fiatalabb bécsi lánnyal. Sophie Hess egyszer azt közölte vele, hogy gyermeket vár, a gyermek apja egy magyar katonatiszt, bizonyos Kapivári Kapy. Nobel fejedelmien gondoskodott hûtlen barátnőjéről, és még végrendeletében is megemlékezett róla. (Meglepő, hogy nem olvasható olyan feltételezés, hogy Nobel háborúellenességében szerepet játszott volna a csábító katonatiszt volta.)
• Feltehetően, a matematika mellőzésének más – egy sokkal hétköznapibb –, magyarázata volt, ami Nobel tudományos szemléletében rejlő oka volt. Nobel nem részesült semmiféle magasabb oktatásban. Rendszeres tanulmányai, melyeket magánúton folytatott, már 16 éves korában befejeződtek. Egyetemre nem járt, kémiai ismereteit Zinintől, a kiváló orosz szerves kémikustól szerezte. Valószínû, hogy Nobel matematikai ismeretei nem haladták meg a négy alapmûveletet, és biztos, hogy találmányainak kidolgozása nem is igényelt többet. A XIX. század második felében a kémiai kutatómunka általában, Nobel Alfréd kutatásai pedig különösen nem támaszkodtak a matematikai eredményekre. A természettudományi kutatások természetében csak Nobel halála után következett ebben az irányban lényeges változás. Ma aligha hagyná Nobel figyelmen kívül a matematika és a számítástudomány fejlődésének előmozdítását.

2020 Nobel-díjasai

2020-as orvosi Nobel-díjának győztesei: Harvey J. Alter amerikai, Michael Houghton brit és Charles M. Rice amerikai kutatók kapták a hepatitis C-vírus azonosításához vezető, nagy hatású munkájukért. A májzsugort és májtumort okozó vírus világszerte súlyos egészségügyi problémát jelent.

A három kutató munkáját a hepatitis A- és B-vírusok kimutatása alapozta meg, a vér útján terjedő hepatitis-fertőzések egy részére azonban nem találtak magyarázatot a  hepatitis C-vírus felfedezéséig. A hepatitis C-vírus felfedezése fedte fel a krónikus hepatitis eseteinek okát, és tette lehetővé olyan vértesztek és új gyógyszerek kifejlesztését, amellyel milliók életét sikerült megmenteni.

A fizikai Nobel-díjat hárman kapták megosztva, két különböző kutatásért. A brit Roger Penrose az általános relativitáselmélet és a fekete lyukak kapcsolatában tett felfedezéseiért kapott díjat, a német Reinhard Genzelt és az amerikai Andrea Ghezt pedig mint az első olyan kutatókat ismerték el, akik szupermasszív objektumot azonosítottak a Tejútrendszer közepén, vélhetően egy fekete lyukat.

Penrose 1965 januárjában, tíz évvel Albert Einstein halála után bizonyította egyedi számításaival, hogy a minden fényt elnyelő, szupermasszív fekete lyukak valóban létrejöhetnek, és részletesen le lehet írni a tulajdonságaikat. Stephen Hawkinggal közös elméletében rámutatott, hogy az általános relativitáselméletben az anyag mozgásegyenletének minden megoldásában létezik szingularitás.

A Kaliforniai Egyetem (Berkeley) és a Max Planck Űrfizikai Intézet asztrofizikusa, Reinhard Genzel kutatócsoportjával az 1980-as évek óta fejleszt olyan infravörös vagy terahertzes hullámhosszon működő eszközöket, amelyekkel az univerzum mélyének eseményeit is észlelni lehet a Földről vagy az űrből. Genzeltől függetlenül Andrea Ghez, a Kaliforniai Egyetem (Los Angeles) csillagásza is egy olyan csoportot vezetett, amely az 1990-es évek elején a Tejútrendszer magjában található kompakt, nagyon fényes rádióforrás, a Sagittarius A* felé fordította a figyelmét.

A két kutatócsoportnak idővel egyre precízebben sikerült leírni a galaxisunk középpontján található legfényesebb csillagok pályáját, és mindkettőnek sikerült megfigyelni, hogy egy extrém nagy tömegű, láthatatlan objektum húzza maga felé a csillagokat, óriási sebességű keringésre késztetve őket. Genzel és Ghez a technológia határait feszegetve találtak módot arra, hogy finomhangolt készülékeikkel a csillagködön át ellássanak egészen a Tejútrendszer közepéig, és még a Föld légköre okozta torzítások se zavarják a megfigyelést.

A kémiai Nobel-díjat Emmanuelle Charpentier és Jennifer A. Doudna megosztva kapták a modern génszerkesztési eljárások, azon belül is a CRISPR/Cas9 (erről korábban ITT, ITT és ITT írtam) kifejlesztéséért.

Emmanuelle Charpentier a mikrobiológia, a genetika és a biokémia professzora, valamint a berlini Max Planck Intézet patogénkutató részlegének alapítója. 1968-ban született a franciaországi Juvisy-sur-Orge-ban. Fontos szerepet játszott a bakteriális CRISPR/Cas9 immunrendszer molekuláris mechanizmusainak felismerésében, ami végül a génszerkesztő eszköz létrehozásához vezetett.

Jennifer A. Doudna 1964-ben született Washingtonban; ma az egyesült államokbeli Kaliforniai Egyetemen tanít, és a Harvard Orvosi Intézetben dolgozik. Úttörő kutatója volt a katalitikus ribonukleinsav röntgenvizsgálatának, az RNS-interferenciák felismerésének, valamint a CRISPR (Clustered Regularly Interspaced Short Palindromic Repeats) DNS-szekvenciáknak.

A CRISPR/Cas9 eljárást a díjátadón a géntechnológia legélesebb eszközének nevezték, arra utalva, hogy a CRISPR/Cas9 egy a génszerkesztésben használt genetikai olló. Az eszköz segítségével a kutatók sosem látott pontossággal változtathatják meg az állatok, növények és mikroorganizmusok DNS-ét.

A technológia bevezetésének igen nagy hatása volt az élettudományi kutatásokra: nemcsak az új rákkezelési eljárások kifejlesztése előtt nyitotta meg az utat, de az örökölt betegségek leküzdésében is hatásos eszköz lehet.

Az irodalmi Nobel-díjat 2020-ban Louise Glück amerikai költőnek ítélték oda félreismerhetetlen költői hangvételéért, amely szigorú szépséggel teszi egyetemessé az egyéni létet. 

Louise Glück amerikai költő, aki 1943 április 22-én, első gyermekként született New York-ban, apja Daniel Glück üzletember, anyja Beatrice Glück háztartásbeli volt. Anyai ágon egykor Oroszországból az Egyesült Államokba vándorolt zsidó családból származik, apja nagyszülei emigráns magyar zsidók voltak, ma a Massachusetts állambeli Cambridge-ben él. Az írás mellett angol nyelvet tanít a New Havenben található Yale Egyetemen, Connecticut államban.

Első kötete Firstborn (Elsőszülött) címmel 1968-ban jelent meg, és hamarosan az amerikai kortárs irodalom egyik legkiemelkedőbb költőjeként ismerték el. Számos rangos díjban részesült, köztük a Pulitzer-díjban 1993-ban, a Nemzeti Könyvdíjban 2014-ben, a Nemzeti Bölcsészeti Medálban, a Nemzeti Könyvkritikusok Díjában és a Bollington Díjban. 2003 és 2004 között a Nemzet Költője volt az Egyesült Államokban.

A norvég Nobel Bizottság 2020-ban a Nobel-békedíjat és az azzal járó 10 millió svéd koronát (345 millió forintot) a Világélelmezési Programnak (WFP) ítélte oda, jelentette be Berit Reiss-Andersen elnök pénteken délelőtt Oslóban.

Az indoklás szerint a WFP vezető szerepet játszik abban, hogy az éhséget ne lehessen háborús fegyverként használni és mindent megtesznek az éhség elleni küzdelemben.

A Világélelmezési Program a Világélelmezési Tanácstól függetlenül, 1963 óta működik az ENSZ és a FAO közös programjaként. Évente csaknem egymilliárd dollár értékű segély elosztását végzi, amelynek forrásait önkéntes (pénzbeli és természetbeni) kormányfelajánlások biztosítják.

Arachnofóbiások rémálma

Közeleg a halloween, ha úgy vesszük, igazán alkalomhoz illő ez a téma. A következő kis hírek az  arachnofóbiásoknak rémálma lehetne, pedig valójában ártalmatlan természeti érdekesség.

Ezen a pókhálón egy ember is fennakadna

Francis Skalicky, amerikai természetvédőnek egy igazi inyencséget sikerült lefotóznia Missouri egyik erdejében. Egy akkora pókhálót sikerült lencsevégre kapnia, amibe simán belegabalyodhatna egy ember is.

A gigaháló alkotója a szakemberek szerint egy keresztespókfajta. Ezek az állatok szeptember végén, október elején érik el legnagyobb testméretüket, és ilyenkor szövik a leghatalmasabb hálókat is. A keresztespókok egyébként – bármennyire is fenyegető a kinézetük – teljesen ártalmatlanok az emberre.

A háló nagyságából és szabályos, kerék alakú formájából ítélve valószínűleg egy tüskés gombszövő követte azt el. Ez egy igen különleges, tarisznyarákra hasonlító alakú pók. Félni nem kell tőlük, de tény, hogy egy ilyen hatalmas hálóba nem lenne kellemes élmény belegabalyodni. Sokkal jobb biztonságos távolságból csodálni csupán.

Gyermektest nagyságú pókot fotózott az ablakán

A texasi Teouna Thomas szinte halálra rémült, amikor észrevette az ablakán a jókora pókot. Szerencséjére a hatalmas pók nem belülről mászott az ablakon.

A San Antonióban álló ház lakói még sosem láttak ekkora pókot, Thomas férje őszintén féltette is a kiskutyájukat, rá ugyanis ekkora pók már életveszélyes fenyegetést jelent. Végül sikerült elfogniuk az ízeltlábút, és egy műanyag edénybe zárták.

Végül eljuttatták a pókot az illetékes hatósághoz, azt viszont nem tudni, hogy San Antonio környékén a természetben is előfordulnak-e ekkora pókok, vagy ez a példány megszökött valahonnan.

Gigantikus hálóval szőttek be a pókok egy görög partszakaszt

Több százezer pók borította be hálójával a Görögország északi részén lévő Vistonida-tó partját. A pókháló bokrokat, kerítéseket és kisebb fákat is beterít mintegy ezer méter hosszan.

Euterpe Patetszini, a helyi természetvédelmi park biológusa szerint az évszakhoz képest szokatlanul meleg miatt elszaporodtak a legyek és a szúnyogok, ezáltal a pókoknak túl sok táplálék állt rendelkezésükre, a meleg pedig tökéletes volt a szaporodáshoz.

A hálót készítő pókok az állaspókok (Tetragnatha) nemzetségébe tartoznak. Ezekről az ízeltlábúakról ismert, hogy vizek közelében szövik hálójukat, néhány faj a vízen is képes szaladni. A szakértők szerint ezek a pókok nem veszélyesek, a hőmérséklet csökkenésével és az őszi esők megérkezésével a pókok párzási időszaka hamarosan elmúlik, ezt követően elpusztulnak, hálójuk lebomlik.

Görögországban ez nem ismeretlen jelenség, mert alig egy hónappal ezelőtt hasonló gigantikus pókháló terítette be az Aitoliko tengerparti város egy partszakaszát.